Hogy a C vitamin magyar „találmány” azt sokan tudják.

 

Még arra is emlékeznek, hogy egy Szent-Györgyi Albert nevű emberhez köthető, aki Nobel-díjat kapott érte. Ez nem egészen igaz, vagyis részben, így aztán nem árt egy kis pontosítás.

1893. szeptember 16-án született Budapesten. A sport és a gyengébbik nem imádatával szemben a tanulást nem tartotta a legfontosabbnak, de később -kalandos front-kitérő után-  1917-ben mégis orvosi diplomát szerzett. Tudásvágya nem hagyta nyugodni, Németország és Hollandia neves egyetemei után biokémiai, gyógyszertani, bakteriológiai tanulmányokat folytatott számos európai egyetemen.
1931-ben tért haza és a Szegedi Tudományegyetem imádott professzoraként egy addig ismeretlen anyag létét fedezte fel az emberi mellékvese kéregben, melyet már korábban is vizsgált. Miután képes volt izolálni, megállapíthatta összetevőit és következtetni tudott az anyag fontossági besorolására a szervezet működésének szempontjából. Hexuronsavnak (C6H8O6) nevezte el, amit később átkeresztelt aszkorbinsavnak vagyis C-vitaminnak. Mellette megtalálta azt a Rutin nevű vegyületet is, ami a C-vitamin megfelelő felszívódását segíti.
Igen-igen sok anyagot megvizsgált, hogy a későbbi kutatáshoz miből is lehetne a legtöbb C-vitamint előállítani. A legenda úgy szól, hogy a felesége vitt be a dolgozószobájába egy szendvicset, s melléje ízletes, szegedi paradicsompaprikát tett. Éhes emberként befalta a szendvicset, de tudósként megvizsgálta a paprikát, mely nagy mennyiségben tartalmazta a keresett vegyületet.
Kutatásai aztán átterjedtek az izmokra, s a C-vitamin azokra gyakorolt hatásaira. Erre figyelt fel a Nobel-bizottság és 1937-ben az egyetlen Magyarországon kutató orvos-biokémikus - Nobel-díjat kapott.

A háború alatt kormánymegbízásból béketárgyalásokat folytatott, de ezt a németek nem vették jó néven, ezért szerettek volna személyesen is elbeszélgetni vele életről és főleg a halálról. De az utolsó pillanatban sikerült a Szovjetunióba szöknie.
A felszabadulás utáni hurrá-optimista időkben lelkes építőmunkát vállalt több területen is. Ám 1947-ben, amikor kiváló író barátját Zilahy Lajost letartóztatták -úgy döntött- Magyarország nem az a hely, ahová visszatér. Amerikába ment. s élete nagyobbik felét ott élte, dolgozta le. Csakhamar saját kutatóintézetet kapott, ahol az izmok működésével és -érintettség miatt- a rákkutatással foglalkozott. Szent-Györgyi Albert saját magán kísérletezett és napi 9 ezer minigrammnyi C-vitamin - Rutin kombinációval maga alá gyűrte a szörnyűséges kórt.
Sikerrel járt közben a Szent Korona és a hozzá tartozó koronázási jelképek hazakerülésében is.
Hosszú és tartalmas magánélete alatt négy feleséget „szaggatott” el , egy leánya született.
Tudományos írásait ma is tananyagként kezelik, a vietnami háború elleni tiltakozásból írt Őrült majom című könyvét pedig a legfontosabb háborúellenes művek közé sorolják.
93 esztendős volt, amikor házának teraszán -szemben az Atlanti-óceánnal- örökre elaludt.
Maradjon meg emlékezetünkben a szőke, kék szemű, sportosan energikus „prof”, aki még 72 évesen is csapta a szelet a nőknek.