Az Adventista egyház, mely a szombatot tartja a hét utolsó napjának, s mely gyülekezet Jézus második eljövetelében bízik, már a 20. század elején jelentős befolyással bírt az Egyesült Államok Michigan államában is. Nem csoda, hogy e szellemben nevelkedett John Harvey Kellog, kinek neve ismerős lehet a Kellogs kukoricapelyhes dobozról, s a bölcs olvasó hamarosan megérti, miért is.
Tehát a kis John Harvey Kellogg 1852. február 26-án született Tyrone városában. A család csakhamar átköltözött Battle Creek-be, s e kisváros lett a Kellog család igazi otthona. A papa gyáros lett, így a Kellog fiúknak lehetősége adódott a tanulásra. Éltek is vele. Főhősünk, John sebészorvosi diplomát szerzett a New York-i egyetemen, s e tudás birtokában tért vissza Battle Creek-be, hogy az ottani, az Adventista egyház által fenntartott szanatórium főorvosa legyen.
A 20. század elején a orvosi tudásanyag még a mainál is szegényesebb volt, számtalan egyszerű betegséget diagnosztizáltak félre. A kezelések módja is gyakran a középkort idézte, nem is beszélve a különféle „gyógyszerek” alkalmazásáról. Dr Kellogg forradalmat csinált. Már a kezelés alapjait is megreformálta, hiszen az alapos vizsgálatok, elemzések és következtetések után kezdődhetett csak maga a gyógyítás. Szinte vallásos hevülettel hitt abban, hogy minden baj alapja néhány bűnös dolog. Úgymint a helytelen táplálkozás, az alkohol, a dohányzás, a kevés mozgás, az önkielégítés és a szex. Könyveiben egyenként kitért mindegyik probléma kezelésére, ezek részletezésétől most itt eltekintenék.
Az utóbbiról csak annyit, hogy bár házas ember volt, sosem történt semmi közte és az asszony között. Negyven örökbefogadott gyermeket neveltek, akik között mindenféle náció is szerepelt. A szexuális aktus teljes elutasítására buzdított mindenkit, s az ezzel járó örömöket büntetendőnek vélte. Később ez, és a hús fogyasztása vezetett el oda, hogy megszakította kapcsolatát az adventistákkal.
A legégetőbb problémát a táplálkozásban látta. Az ebből eredeztethető betegségek kezelésére számtalan módszert dolgozott ki, melyeket a szanatórium keretein belül alkalmazott is. A sok közül nekem a joghurtos kezelés „tetszik” a legjobban. Ennek lényege az volt, hogy a belek kitisztítására joghurtot használt. A használt mennyiség felét a beteg megette, a másik felét beöntéssel kapta. Néhány napos joghurtos kezelés után, melyet megspékelt áram és fürdőterápiával, már mindenki nagyon gyógyult akart lenni.
Az emésztéssel járó, illetve annak betegségeiből adódó problémák gyökerét a helytelen táplálkozásban látta. Szigorú vegetáriánus volt, ezért a szanatórium falai között saját laboratóriumot létesített, ahol az ételek élettani vizsgálatát végezte. Szentül hitte, hogy a szója, a dió és a mogyoró, valamit más magvak fogyasztása lesz az emberiség beteg bélrendszerének megmentője. Ebből a műhelyből került ki a népszerű mogyóróvaj és a Kellog-féle kukoricapehely, majd ennek számtalan változata. A labor vezetője -Dr Kellogg testvére- a különféle gabonapelyhek széles skáláját fejlesztette ki, s a testvérpár kilépett vele az üzleti életbe. A bajok akkor kezdődtek, amikor Will Keith Kellogg cukrot akart keverni a masszába, hogy szélesebb körben megszerettesse a termékeket. John tajtékzott, s a testvérek szörnyen összevesztek. Innentől kezdve különváltak, s Will saját üzemegységben folytatta a termelést. Ebből nőtte ki magát a ma már megkerülhetetlen kukoricapehely gyártó és forgalmazó világcég.
Dr Kellogg tovább folytatta gyógyító praxisát, nézetei később kissé finomodtak, de alapjaiban nem változtak. Orvosként hitt az emberi faji megkülönböztetésben, s abban, hogy léteznek alacsonyabb rendű embercsoportok, melyek genetikai kórokozóknak tekintendők. 91 évesen 1943. december 14-én lépett át az árnyékvilágba. Olyan hírességek voltak a betegei, mint Roald Amundsen a sarkkutató, Thomas Edison a feltaláló, George Bernard Shaw az író vagy Johnny Weissmüller a magyar származású úszó olimpikon, a leghíresebb Tarzan megformálója.
A 21. század orvostudománya sok régi -ma már kissé nevetséges- orvosi nézetet reformált meg, de abban megmaradt az egyetértés, hogy a túlzások nélküli egészséges életmód, vagy az arra való törekvés sokban javíthatja a betegek gyógyulását, illetve megelőzhet betegségeket.
