Egy átlag angol kb. 800-900 szóval elvan. Egy amerikainak szerintem 600 is elég. Meg aztán manapság már lassan ragozást se használnak.

 

Sajnos a mi gyönyörű nyelvünk is évről évre sorvad. Ráadásul az eszement újraszabályozások még primitívebbé teszik. „Egy hároméves kisgyermek átlagban 1000 szót használ.” - Szól a felmérés szövege. Ez -szerintem- nem igaz. Feltételekre alapul. Arra a hibás elgondolásra, hogy egy átlag magyar felnőtt aktív szókincse négy és ötezer szó között mozog. Bár magam nem végeztem pontos felméréseket, de figyelve környezetemben az írásos és a beszélt magyar nyelvet, tanulmányozva az online írott felületeket, hallgatva a sugárzott médiát - az átlag magyar szókincset 3000 szóban határozom meg. S bizony könnyen lehet, hogy rendkívül jóindulatú vagyok.

Néhány esztendővel ezelőtt történt meg velem egy kissé zavarba ejtő történet. Apró figyelmetlenség miatt lemaradtam arról a hírről, hogy az érettségi feladatok közé emeltek egy „szövegértés” elnevezésű „tantárgyat”. Én naiv, amikor az egyik érettségire készülő tanítványtól értesültem erről, a legnagyobb ártatlansággal arról érdeklődtem, hogy a szövegértés ugye az angol, a német avagy más idegen nyelv vizsgájában foglal jelentős helyet. Mire kerek szemmel válaszolt a kérdezett, hogy a szövegértés -bizony- magyar nyelvből történik, s eme válasza lelki romokba döntött.

Ma már értem. Látom, tapasztalom. Gyakorta azok között is, akik -elvileg- a szellemi elit táborát alkotják. Alapvetően nem az Ő hibájuk, hanem annak a silány oktatási rendszernek, amin keresztül átlökdösték Őket. Amíg még létezett egy minőségi pedagógusi réteg, addig aktuális követelés volt, hogy a mennyiségi oktatás helyét vegye vissza a minőségi. Aztán ezen tanítók és tanárok vagy kipottyantak a rendszerből, vagy bedarálta Őket a napi robot, a felfelé irányuló megfelelés kényszere. Mára ez a követelés semmivé vált.  Azok többsége pedig, akik ma kikerülnek az egyetemnek nevezett melegedőkről gyakorlati analfabéták. Szürke, fantáziátlan, unalmas és szánalmasan öreg lelkűek, akik amellett, hogy semmihez a világon nem értenek és buták, mint a föld - a felelősség elnevezésű fogalomnak még a csíráját sem hordozzák magukban, ugyanis arra már apuci és anyuci is elfelejtette őket megtanítani. „Namerhogy” liberalizmus van, kérem, de csudára ám, ahol a jogok, a kell, az akarom, a „nekem ez jár” felülkerekedett a kötelességen. Ahol a „megokosodott” használati tárgyak mellett lebutult az ember. Napi szinten megdöbbenek a butaságon, a nemtörődömségen, a humortalanságon. De leginkább a szégyen hiányán ütközök meg akkor, amikor egyértelműen hibázik valaki.

De kanyarodjunk csak vissza az eredeti témához. Vagyis mekkora ma Magyarországon az aktív és a passzív szókincs. Az aktívról már szóltam. Az átlag passzív szókincset a lexikon 7 és 10 ezer szó közé helyezi. Szép nagy szám. Ám ez kevés, ha azt vesszük, hogy a tankönyvek 95 százalékos megértéséhez minimum 12 ezer szó ismeretére van szükség. Ha még elidőzünk e gondolatnál, vagyis csócsáljuk egy picinkét, akkor világossá lesz: egy átlagos szókincsű tanuló, a felét se érti annak, ami a tankönyvekben áll, viszont ha bemagolja és levizsgázik belőle, akkor papírt szerez róla, hogy de, igen. Ennek később komoly veszélyei lehetnek például egy háztervező mérnök vagy egy orvos esetében.

Tanúja voltam egy esetnek, hogy a balesetes fiatal életét nem az ügyeletes doktornő, hanem a főnővér és a stábja mentette meg, mert a szépen lakkozott körmöcskéjű, loknis hajú dr. Pinnának lövése se volt, mit is kell efféle esetben tennie. Inkább kiküldték a kórteremből, hogy amíg megmentik a srác életét, addig tegye magát hasznossá: töltse ki a papírokat. Ez az átlag. A doktor végzettségű. Mert aki ennél egy pindurkát jobb, az már odakint dolgozik a sógoroknál vagy távolabb és esetleg később akár orvosnak is beválik. (Ugye érezhető a doktor kontra orvos szinonimák közötti feszültség?) Még az a szerencse, hogy azért akadnak afféle mazochisták, idealista „barmok”, akik itthon úgy is húzzák az igát, hogy semmilyen feltétel nem adott. Na Ők az Orvosok. Ők azok, akiknek még rémlik valami a Hippocratis Jusjurandum-ból, és minden körülmény ellenére gyógyítani akarnak. „Tehetségemhez és tudásomhoz mérten fogom megszabni a betegek életmódját az ő javukra, és mindent elhárítok, ami ártana nekik.” 

23 ezer szó. Ez Petőfi Sándor verseiből kimutatható szókincs. De Jókai a csúcstartó a maga 42 ezer kifejezésével.
(Az ázsiai nyelvekről nem találtam komoly tanulmányt a szókincsre vonatkozóan. De ha csak a 3000 éves kínai nyelvet vesszük alapul, melyet kb. másfél milliárdan beszélnek ezen a bolygón, ráadásul több száz nyelvjárásban, akkor lehet, hogy elsöpörne minden számadatot. Plusz a kínaiak nyelve egyszótagú és négy variánsban tonális, ami még jobban nehezíti a tanulását.

Az igen művelt, kifinomult, szuperokos, nyelvi huncutságokhoz is tökéletesen értő írók átlagban 50 ezer szót használnak. Ez a szám  szerintem inkább a passzív szókincset jelöli. A magyar nyelv nagyszótára, melynek utolsó kötete talán 2031-ben jelenik meg 110 ezer magyar szót tartalmaz.
Bár kétkedve olvasom, de kénytelen vagyok elhinni: 1 millió angol szót tartanak számon (na nem az enyémen) a világon. S ugyanennyi magyar szó van, amit pedig alig egy maroknyian értenek. Állítólag a teljes ragozott és „mindenfélefajtaforma” magyar szóból 7,2 millió darab létezik. Szóval, nincs nekünk szégyenkezni valónk, na! 
A G.B. Shaw idézetet, mely nyelvünkkel kapcsolatos meg direkt nem idézem, mert szerintem az egy nagy kamu. Persze szép volna az is, de sajnos nem az. Csak szó, szó, szó!