1876. február 14-én délelőtt 9 órakor egy izgatott fiatalember jelent meg az amerikai szabadalmi hivatalban. Találmánya neve ekképp volt olvasható:
"Eljárás, illetve szerkezet a beszéd és egyéb hangok telegrafikus átvitelére!” Vagyis: a telefon. Az ifjút Alexander Graham Bell-nek hívták és 1847. március 3-án született a skóciai Edinburghban. Az édesapja logopédus, beszédterapeuta volt és a kis Alexet is annak szánta. Így aztán ezen tudományágon belül folytatott fizikai kísérleteket. Különösen a hang fizikai átalakítása érdekelte, mert arról álmodozott, hogy szerelmének, aki halláskárosult volt, visszaadhatja a hallását. Ám kísérletei más irányt vettek, s így elhangozhatott az első „telefonbeszélgetés” melyet Bell és közvetlen munkatársa folytatott: „Watson, jöjjön kérem. Szükségem van magára.” Mr. Bell aztán e találmányra világcéget alapított: Bell Telephone Company néven.
1876. február 14-én délelőtt 11 óra 30 perckor egy izgatott fiatalember jelent meg Salemben az amerikai szabadalmi hivatalban. Találmánya neve ekképp volt olvasható: „messzeszóló”. Működésének elve tökéletesen megegyezett Bell találmányának. Az ifjút Elisha Gray-nek hívták, s ifjú fizikusként mindig is a hang rezgéssé történő átalakítását kutatta.
Sajnálatos módon szabadalmával „későn” érkezett, így hiába kezdett pereskedésbe a Bell társasággal, minden erőfeszítése kudarcba fulladt.
Tehát csak néhány órán múlt, hogy a telefon feltalálójaként ma nem Elisha Gray-t, hanem Alexander Graham Bellt tisztelhetjük.
Bell találmányát 1876. március 7-én szabadalom alá vették, így akár tekinthetjük e napot a telefon születésnapjának.
Az egész történettel csupán az a baj, hogy a telefon igazi feltalálója Antonio Meucci, csak éppen nem tudott összeszedni annyi pénzt, hogy szabadalmaztassa. Segítségképpen felvette a kapcsolatot a Western Union Telegraph Company társasággal, ahol Bell is dolgozott. Ebből végül az lett, hogy 1876-ban a szabadalmat saját nevén, Bell nyújtotta be. Hosszú pereskedés kezdődött, amiben Meucci végül elveszítette mindenét és koldusszegényen halt meg.
2002-ben az Egyesült Államok képviselőháza kibocsátott egy nyilatkozatot, melyben a telefon feltalálójaként Antonio Meucci-t fogadják el. Azt hiszem, ez már nem oszt, nem szoroz.
Meucci a telefont eredetileg a színháznak találta fel még odahaza, Olaszországban. A Teatro della Pergola színházban még ma is működik a csöves telefonos hívórendszer. A készülék továbbfejlesztésére viszont már Amerikában került sor. A házukon belüli kommunikációt szerette volna modernizálni, mert a felesége olyan mozgásszervi betegségben szenvedett, ami megnehezítette a házon belüli közlekedést.
Ám a telefon apukája címet a német Johann Philipp Reis is magáénak követelhette volna, ha idő előtt meg nem hal szegény. A hivatalos telefon születésnapja előtt már húsz esztendővel megalkotta az első prototípust, amit egyszerűen „telephonnak” nevezett el. Működését több tudományos egyesületben, testület előtt ekképp aposztrofálta: "A hangok tetszőleges távolságba való átültetése a galvanikus áram segítségével". Nem szabadalmaztatta, mert a németek akkortájt nem voltak a tudományos, technikai újdonságok hívei. Szépen megsimogatták Reis buksiját és minden maradt a régiben. Telefonja szemléltetőeszközként került néhány boltba, egy példánya pedig -kalandos úton- Bell birtokába. Mire a németek és Európa felismerte az eszközben rejlő lehetőségeket, addigra Bell már „le stipiz-stopizta” Amerika számára.
