avagy: ki a csuda az a Petroleum Jelly?
Robert Augustus Chesebrough Angliában született, bár szülei amerikaiak voltak. New Yorkban nőtt fel, s a kémiát választotta élete legfontosabb tantárgyának. Felcseperedvén az akkor még gyerekcipőjét viselő kőolajkutatás egyik úttörő kémikusa lett, aki kutatásaival segítette a kőolaj finomítás technológiáját, a kerozin és más petróleumfélék kifejlesztését, hogy megszűnjön a nagy ámbráscetek pusztítása a bálnaolaj miatt.
Főhősünk többször tett látogatást Titusville-ben, ahol addigra a Rockefeller név már nem volt ismeretlen, hiszen abban az időben ez a város volt a kőolaj-kitermelés amerikai központja. Arra volt kíváncsi, hogy a kőolaj kitermelésekor milyen járulékos anyagok kerülnek a felszínre, amelyeket szintén lehetne hasznosítani. Akkor lett figyelmes arra, hogy a szivattyúk kezelői időnként szétszerelik a berendezéseket, hogy egy furcsa, viaszos anyagot távolítsanak el a szűrőházakból. Ezt az anyagot nem dobják el, hanem égési, súrolt, vágott sebeik gyógyítására használják.
Csingiling! Megszólalt Robert fejében a csengő. Ez az anyag lesz a jövő záloga.
Nem volt elveszett ember, kísérletezni kezdett az anyaggal. Finomította, tisztította, s ráérzett az anyag üzleti értékére. Így született meg a Petroleum Jelly vagyis a Vaseline. /Állítólag a német wasser és a görög elaion (olívaolaj) szavak összevonásából./ Csupán néhány év házalás után megalapíthatta a Chesebrough Manufacturing Company-t mely a Vaseline egyedüli gyártójaként 1872-től 1987-ig létezett, s gyárai Amerikában és Angliában ontották magukból a Vazelint. A céget még a nagy gazdasági válság sem ingatta meg, Vaseline-re akkor is szükség volt.
De mi is ez a Vaseline vagy magyarosan: Vazelin? Mire jó? Nos... az egyéb „felhasználására” most itt nem térnék ki. A legfontosabb értéke a gyógyászatban és a kozmetikai iparban volt-van. Leginkább síkosító, víztaszító, bőrvédő tulajdonsága miatt hasznos. A sport is komoly felhasználója a Vazelinnek, főleg a kellemetlen, az intenzív mozgás miatti kidörzsölődések ellen kiváló.
A feltalálója hitt abban, hogy csodaszert nyújthat át az emberiségnek, s ezt gyakran látványos bemutatókon bizonygatta. A legenda szerint minden reggel evett egy kanál Vazelint. Azt nem tudni, hogy belsőleg milyen hatása volt e kőolajszármazéknak, de az bizonyos, hogy Robert Chesebrough 96 éves korában lépett át a túlvilágra.
