Szeretem az irodalmat.

 

Talán egy kicsit ismerem is. Minden esetre nem keverem össze Nyilas Misit a kis Nemecsek Ernővel. Kedvelem a szépirodalmat. Művelem is. A költészet is érdekel, valaha műveltem is. Így aztán tudom, hogy még a költői éremnek is két oldala van. Egyszer az idős Arany Jánostól kérdezte valaki egy versével kapcsolatban, hogy -ugye, kedves mester, ebben a versében azt akarta kifejezni hogy... - mire Arany csak megvonta a vállát és kibökte: akarta a nyavalya.
Szóval, kukucskáljunk egy kicsit a költészet és az irodalom kedvelt, de nem annyira ismert, titkos és fülledt levegőjű szobácskáiba. 

Talán az egyszerűség kedvéért maradjunk meg a magyar nyelvterületen, hiszen ennél szebb környezet -szerintem- nincs is. Biztosan hihetetlenül hangzik, de az ismert népköltészet szinte forr az erotikától. Ám a népszerű költeményekből kifütyülve a kényesebb részeket, már törölhető is a 18-as karika. Ha jól figyelünk, a népköltésben szereplő természeti képek közé gyakran odakerülnek olyan szavak, melyekre -gyermekként- fel sem figyelünk. Ámde a felnőtt már továbbgondolja és átértékeli a szövegek jelentéstartalmát. No, hogy világos legyen, akkor nézzünk csak néhány példát.

Kék ibolya búra hajtja a fejit,
Égi harmat nem öntözi a tövit.
Száll le, harmat, kék ibolya száraz tövére!
Most akadtam egy igaz szeretőre.

Ugyan miért is van ez a két különálló gondolat egyetlen versszakba zárva? Érti, aki érti... De a következőben már semmi kétségünk sem lehet afelől, hogy miről is van szó. Legalábbis akkor, ha elérünk a második versszakig, amit az óvónénik már nem tanítanak meg.

Ürge van a gödörbe,
nincsen aki kiöntse.
Megállj ürge jól kiöntlek,
hazaviszlek megeszlek. 

Ürge van a gatyába,
nincsen aki babrálja,
Szegény ürge hol lelapul, hun föláll,
míg egy tisztességes lyukra rátalál.

Aztán amíg Tolna megyében azt énekelték, hogy „Győri kanász a dombon Játszik a botjával”. addig az iskolában még ma is tanítják a Hej, Dunáról fúj a szél kezdetű népdal erősen cenzúrázott verzióját. Mert a teljes szöveg bizony így hangzik:

Hej, Dunáról fúj a szél,
szegény embert mindig ér
Dunáról fúj a szél.
Ha Dunáról nem fújna,
ilyen hideg se volna
Dunáról fúj a szél.

Hej, Dunáról fúj a szél,
feküdj mellém majd nem ér,
Dunáról fúj a szél.
Nem fekszem én kend mellé,
mer nem leszek a kendé,
dunáról fúj a szél.

Hej, Dunáról fúj a szél
feküdj mellém majd nem ér,
dunáról fúj a szél.
Nem fekszem én kend mellé,
mert túl rövid a kendé,
Dunáról fúj a szél.

Hej, Jancsika, Jancsika,
mért nem nőttél nagyobbra,
Dunáról fúj a szél.
Nőttél volna nagyobbra,
Lettél volna katona,
Dunáról fúj a szél.

S ennél szókimondóbban már nem is lehetne kifejezni azt, amikor egy legény és egy leány...

Boncidai hegy alatt 
Leány a legény alatt 
Azért mászott alája 
Viszketett a, viszketett a... bokája.

No de senki ne gondolja, hogy csak a népköltészetben lelni rá a pajzánságra. A sokak számára unalmas irodalomórákról rémlő nevek között is akadnak, kik a költői nyelvvel mást is szívesen nyalogattak. Itt van mindjárt Csezmiczei János, azaz Janus Pannonius (1434-1472) egyik versrészlete Orsolya bizonyos nyílásáról, melyet latinból így fordítottak:

„Ám amidőn lefeküdtünk, annyira tágas üregbe
     csúszott fütykösöm: el sem hiszi, hogy hüvely az.
Oldala sincs, sem vége, csaponghat, mint szabad égen
     benne, vagy úszkálhat, mint hal a tengereken.
Ámde hiába rugózna szegényke a parttalan űrben,
     gyengének bizonyul, céljához sosem ér...”

Hm... úgy rémlik, erről a versről sem volt szó egy irodalomórán sem. Ugye? De most ugorjunk néhány száz évet, át a felvilágosodásra. Verseghy Ferenc (1757-1822)  a Martinovics-féle összeesküvés miatt börtönre ítélt pálos szerzetes a hosszú fogságban töltött éveket igyekezett elviselhetőbbé tenni pajzán, vagyis inkább pornográf versek írásával.

„Leányom bájos tikkadással
egy vékony ah-ra fakadott,
ellepve édes ájúlással,
egészen hátra lankadott.
Gyanítván, hogy nagy árbocommal
nagyon szétgyötröm mélyeit:
kérdeztem kétes szorgalommal,
hogy sérti tán bel-részeit?
Ő kis fejét megrázogatván,
átfogta puszta combomat,
s önkint magához vonzogatván,
elszélesztette gondomat.”

Pálóczi Horváth Ádám (1760–1820) a Balaton-felvidéki nemes, aki Kazinczy barátságát is élvezhette, afféle népies köntösben fogalmazza meg az erotikát a Leány ábécé című sokáig csak kéziratos formában fellelhető művében.

„Cenci cinkos egy kis állat, édes ennél a szolgálat.
Dudi melle dudorodik, csöcsi, fara domborodik.
Bibi bibirkélni szeret, néha talál is egeret.
Fáni fűnek-fának adna, kópé, mint a Gori Panna.
Franci franciát szeretett, attúl olyan pettegetett.
Hánival jó volna hálni, mert ő meg szokta szolgáni.
Manci macskamód cselekszik, nyakba mászik, ölbe fekszik.
Náni néni már vénecske, többet tud, mint hat menyecske.”

Következő példa az alapgondolatra nagy regényírónk, Jókai Mór (1825-1904) pennájából származik és az Adj egy csókot címet viseli. Akár afféle betétvers is lehetett volna az Aranyemberben Tímár Mihálytól, amint a kis Noémiről álmodozik.

„Adj egy csókot szép bálványom
Hadd czuppanjon piros szádon 
Míg a csókot czuppantottam 
A csecsedbe pillantottam. 
Jaj de kedves selyem halom 
A bimbóját be is falom.
Czombod tövét megcsókolom 
Kondor fanod felborzolom. 
Szétnyílik a pinád partja 
Piros száját kimutatja 
Hadd nyaljam meg a kis száját 
Azt a duzzadó csiklóját.”

A 19.-20. század fordulóján élt tudós, múzeumi osztályvezető Dr. Réthy László, aki Lőwy Árpád álnéven írogatta pajzán poétai remekeit. Róla már külön is írtam, olvasta, aki olvasta. Most meg ezt olvasni tőle:

„Azt mondja a nóta, hogy nincs 
Se mennyország, se pokol, 
Ennélfogva érthető, hogy 
Még a pap is kupakol. 

Szabósegéd megugorja, 
Mint a kecske, ringyóját, 
A kovács meg bever neki, 
Szikrázik - az áldóját. 

Az inas csak bagzani tud, 
Hágni pedig a kocsis, 
Vén baroneszt jól megcékel 
Könyv nélkül a hajdú is. 

Libapásztor zsákon tömi 
A leánykát - hogy csak nyel, 
A miniszteri tanácsos 
Rendszerint már csak - ... figyel. 

A széplélek csak kettyintget, 
Szemlesütve, sötétben, 
A nagy kujon megprütyköli 
A legyet is röptében. 

Hanem:

Szart sem ér a mesterségük, 
Alhatnak ők afelül, 
A hatökrös gazda baszik 
A világon egyedül. „

Babits Mihály (1883-1941) inkább csak fordítani mert. Erato című kötete is csupán szerény számozással, Bécsben jelent meg. Kosztolányi Dezső (1885-1936) is csak egyszer nyilatkozott a témáról, de azt igyekezett minél költőibben megfogalmazni.

„Sáros angyalkák, ti hüvelyknyi lányok,
piskótatestek, kapualjban állók,
idézzetek halálos éjeket,
és piszkos, parfümös ruháitokban
készítsetek mocsaras kéjeket.
Hegyes cipőcskétek bús vágyra koppan,
ha izzadt kéj mézibe forrotok,
gyönyört szaglász kis sáros orrotok.
A seggecskétek két kis gumilabda,
és szörp a nyálatok ezüst patakja,
kéj, hogyha ültök s terpedt lábbal álltok,
aranyt pisiltek és habot kakáltok.”

S máris elértünk a zűrzavaros modern huszadik század kellős közepébe. Weöres Sándor neve szinte egybeforrt a gyermekirodalommal. Nyilván volt ennek egy politikai oka is, de ezt most hagyjuk. Az tuti, hogy kikerekedett szemmel hallgattuk volna, ha az óvónéni vagy a tanítónéni Grancorn lovagról mesél, avagy a költő Priapos című kötetéből olvas fel nekünk a Bóbita helyett. Bár lehet, hogy akkor még csak derengett volna, miről is van itten szó?!

„Nyáron strandra járt a Kata
ott jött gyenge pillanata:
"Jankó, bújj a kabinomba,
én utánad jövök nyomba." 

Kipattant a kabin-ajtó,
állva kefélt Kati, Jankó.
Így lett kurva-hírű Kata,
mert volt egy rossz pillanata.”

A csaknem negyven kis költeményt tartalmazó kötet sosem fog szerepelni a kötelező olvasmányok listáján, pedig lehet, hogy a szexuális felvilágosítással egybekötött irodalomóra+ hatásai nyomán kevesebb zabigyerek születne. Egy belevaló irodalomtanár Lónyay Erzsébet, azaz Psyché alakjáról is mesélne, aki a történet szerint -úgymond- kiszolgálja magát a mélyen alvó Wesselényi Mikával. De jó, jó, annak külön nyelvezete talán meghaladná még a tanári képességeket is, így sokkal egyszerűbb megmaradni a népies rigmusnál.

„Évi nyafog, ne kínozzák,
míg először olajozzák;
félre-rándul kis popója,
most avatja hódolója.

Nem kell hozzá emberöltő,
síkosan csúszkál a töltő.
S ezentúl csak becsapás
a szemérmes nyafogás.”


Orbán Ottónak (1936-2002) a csodagyerekként indult költőnknek is lelkében lüktetett az az ősi ritmus, amelyet csak igazi dalnokok éreznek. Ám az Ő vére is időnként huncut gondolatokra kalandoztatta figyelmét.

„Volt egyszer egy gaz nőgyógyász. Gaztette,
hogy az ujja helyébe a f*-t tette.
"Betudható-e az asztmámnak,
hogy úgy érzem, mintha b*-nának?" –
kérdezte a nő a gaz orvostól, aki épp azt tette.”

Petri György (1943-2000) szinte perverzen szókimondó, néha fanyar, néha bántó stílusa irodalmi körökben kisebb botrányokat is kavart.

„Zakatol a szentcsalád,
Isten tömi Máriát,
József nem tud elaludni,
keres valami piát.
Nem lel, felkel. Pizsamára
húz fel inget és gatyát,
lemegy a Háromkirályba,
hogy egy fröccsöt legalább – – –
– – – „Megint Isten?”
– – – „Az hát, megint.”
Sóhajt, nagyot húz, és legyint:
– – – „Különben,
múltkor kivertem a huppot.
Ha az orrom előtt dugtok!
– – – de így megmondtam a Marinak,
legalább tartsad a pofád,
úgy szól mint a földrengés
mindig az a rohadt ágy,
közben – de komolyan! – ne halljak
több ha-ha-ha-halleluját!”

Mára a téma szinte összeforrott a stílussal. Emez inkább játékosan, a magyar nyelv hihetetlen rugalmasságára épít. A hangnem pajzán, már-már pornó. A versforma a divatos limerik, melynek eredeti formája a 18. századi angol vagy inkább ír malac-versikékben lelhető fel. Rímképlete: aabba, ritmusa általában jambikus, de sokszor szöktetett jambusokkal vagy anapesztusokkal gyorsul fel. Na, hogy érthető legyen, álljon itt egyszerre két limerik is remek költőnk, Várady Szabolcs (1943-) tollából.

Volt egy nő, úgy hívták, Emese. 
Nem tudni, pór volt vagy nemes-e.
Egyszerre két úr jól 
elölről-hátulról... 
Mit mondjak? Nem rebbent szeme se.

Volt egy nő, úgy hívták, Dalma,
sosem volt addig nyugalma
légyottra érkezve,
míg meg nem kérdezte:
„Tisztelt úr, dug ön vagy nyal ma?”

Eszterházy Péter (1950-2016) szerint:
„A limerik ars poétikáját illetően két álláspont létezik. Az egyik szerint akkor jó a limerik, ha jól megrímelik. A másik a befogadói oldalról támaszt feltételeket. Akkor jó a limerik, ha olvassák, s kive... - na ezt majd otthon kitalálják, annyit segítek, hogy rímkényszer.”

S a végén, egy Vadász Géza álnév mögé rejtőző költő tollából idéznék, hogy elfogadóbbak legyünk a „másokkal” szemben:

Egy fickó, nevezzük Omárnak,
így szólt egy másikhoz: „Komállak!"
Mire ő: „Jó, legyen!
Te veled, én velem!"
Most együtt hódolnak Onánnak.