Avagy ha nagy szívás a gyerekkor
A kis Edvárdnak (1863.12.12.-1944.01.23.) elég vacak gyerekkora volt. Édesanyja tüdőbetegségben szenvedett, s öt éves se volt, mikor eltemették. Nővére követte anyját az angyalvilágba. Az orvos apa ekkor teljesen feladta. Mélységes mély depresszióba majd idegösszeroppanásai következtében súlyos apátiába süllyedt. A gyenge fizikumú kisfiút apai nagynénje vette pártfogásba. Felcseperedvén mérnöknek tanult, de már az egyetem elkezdésekor megérezte az ereiben, a lelkében szunnyadó, tombolni vágyó művészt. A diplomaszerzés előtt a művészetbe menekült, hogy kiszabadíthassa a szellemet a palackból. Festészetet tanult Norvégiában, Franciaországban, Németországban, de mindenhol felismerte a kor művészi maradiságát, merevségét.
Néhány év kellett csak, hogy rátaláljon saját festői ízlésére, színeire. Tehetségét az expresszionista irányzattal egyesítette, mely később egy igazán új stílus, a szecesszió kialakulásához vezetett. Az expresszionizmus adta az érzelmi keretet, ahol nem a valóság hű leképezése, hanem a valóság által ihletett érzések és gondolatok álltak az alkotás legfőbb hátterében. Viharos magánélete, családi tragédiái, a bohém lét teljes spektruma áthatotta életét, mely súlyos alkohol és más szerek rabságába juttatta.
Kezdeti művei csupán ámulatba ejtették a nézőt s jelentős anyagi, erkölcsi elismerést, támogatást hoztak. De ahogy egyre inkább kialakult ez az új irányzat, annál inkább vált felkavaróvá, s időnként botrányossá. Munch ekkor már elérte a szakmai elismerések csúcsát, szabadon alkothatott. Az alkohol és a drog pótolta a valódi érzelmeket és egyben taszítóan kapcsolta az igazi valósághoz. Sokan csak egyetlen képét, A sikolyt ismerik, s ebből következtetnek, vagy épp alkotnak határozott véleményt e hosszú és rendkívül termékeny festőművész életművéről.
