"Akik nem akarnak emlékezni a múltjukra, arra ítéltetnek, hogy újraéljék azt."

 

          James Warren Jones nagyon szegény családba született. Félénk, magába forduló gyermek volt, barátai nem igen akadtak, így a könyvekhez és a valláshoz fordult. Leginkább a diktátorok életét bemutató írásokat olvasgatta, meg a Bibliát lapozgatta. Később fekete barátai lettek, akiket apja -mivel a Ku Klux Klán tagja volt- nem igazán zárt a szívébe. A szülők válása után kissé nyugodtabb lett az élete, jó eredménnyel végezte el a középiskolát és hamar felvételt nyert az Indiana Univerity-re. Itt tartott beszédet Eleanor Roosevelt asszony, aki gyakran hangoztatta az afroamerikaiak esélyegyenlőségét. Jonesnak ez a beszéd mélyen bevésődött a lelkébe, s ezek után kezdett a kommunista eszmék iránt érdeklődni. Fejében lassan keveredni kezdett a sok maszlag...

Jim az ötvenes évek elejére a metodista egyház lelkésze lett, de nem volt elégedett, mert ez a vallás sem volt nyitott a „fehérektől” eltérőkre. Rádöbbent, hogy saját egyházat kell alapítania.

 

A Népek Temploma nevű vallási közösséget 1955-ben alapította azzal a céllal, hogy megteremtse a különböző bőrszínű népek közötti harmóniát. Le a kalappal! Igazán szép és nemes gondolat. Jim Jones kiváló szónoki és szervezői tehetségével csakhamar sok ezer hívet tudhatott magáénak. Elnyerte a Legkiválóbb Amerikai Egyházatya címet és megkapta a Martin Luther King Jr. Emberbaráti Díjat is. De a fejében ismét megkavarodott egyet a sok maszlag...

A siker, a pénz és a népszerűség Jones számára nem hozott pozitív dolgokat. Alkohol és drogproblémák ütötték fel a fejüket, s a híres szektavezér szexuális aberráltsága is a felszínre tört. Egy nukleáris világkatasztrófa víziói kerítették hatalmába. Rádöbbent, hogy az eddig nagyon nyitott egyházának más utat kell választania. Úgy döntött, hogy szektájának tagjait védve egyházát átköltözteti egy távoli helyre. Dél-Amerikában, Guyanában vásárolt egy nagy területet, s híveivel itt próbálta felépíteni az új Paradicsomot. De személyisége egyre inkább instabillá vált, s a viszonylag szépen induló projekt kezdett rémálommá válni. Gyakoriak lettek a lelki és főleg a testi fenyítések - büntetés, erőszak, megfélemlítés. A komor hírek eljutottak az amerikai hivatalokhoz is, s vizsgálóbizottságot küldtek a szektához, hogy tisztázzák a helyzetet. Leo J. Ryan kaliforniai képviselő, néhány hivatalnok és újságíró társaságában felkereste az őserdő mélyén található telepet, Jonestown-t. Jim Jones rosszul reagált. Saját testőrsége a látogatókra támadt és kettő kivételével megölték őket. A magát Buddha, Krisztus és Marx reinkarnációjának tartó szektavezér fejében utolsót loccsant, s híggá vált nagy maszlag...

 

1978. november 18-án felszólította híveit, hogy forradalmi öngyilkosságot hajtsanak végre. Különféle mérgekkel kevert narancslevet itatott meg velük. Először a gyermekek, aztán a felnőttek hajtották föl a halálos koktélt, majd lefeküdtek a földre és átölelve egymást fogadták a gyors halált. Aki nem mutatott erre hajlandóságot, azt a Népek Temploma katonái egyszerűen lelőtték. Több mint 900 ember halt meg, sokan pedig eltűntek.

Áldozattá vált a szektavezér is. Hogy saját kezűleg végzett-e magával, vagy egyik katonája volt a gyilkosa, ezt csak Larry Layton, -(Jim Jones egyik testőre) az egyetlen, a gyilkosságokért elítélt ember- tudná megmondani. Az a néhány túlélő, akinek sikerült elszöknie, és Jones három gyereke, akik apjuk parancsát megtagadva nem tértek vissza a telepre, így szintén életben maradtak - ők mind emlékeznek.

Emlékeznek és figyelmeztetnek minden embert: ne dőljenek be a különféle vallási álcával működő szektáknak, ahol a Monarch-módszer szerint agyukat kimossák, addigi életüket lecserélik, keresményük jelentős részét a szektának adományozzák és arra kényszerítik őket, hogy saját személyiségüket háttérbe szorítva csak és kizárólag a szektavezérek parancsai, előírásai szerint éljenek, gondolkodjanak. Szinte mindegyik valamilyen ostoba maszlagon alapuló szekta így működik. S akit egyszer beszippantanak, az nagyon nehezen szabadul, ha egyáltalán szabadulni akar, hiszen annak felismeréséhez, hogy a szekta egy orbitális átverés, szüksége lenne a szabad akaratra. Ez az első, amitől igyekeznek megfosztani az áldozatot. Ügyes egy trükk ez! Akit érdekel a téma, csak kutatgasson, van bőven forrásanyag.