Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy lázadó szellemű perzsa, úgy hívták, hogy Hassan-i Sabbah. Okos fickó volt, mert hamar rájött, hogy a tudatlan néptömeget könnyű befolyásolni némi szellemi hókuszpókusszal, vallási maszlaggal.
Prédikált erre, prédikált arra, s a végén tekintélyes tömeg követte. 1090-ben jelentős területeket foglaltak el azon a vidéken, melyet ma Szíriaként ismerünk. Asszaszinoknak hívták magukat, de mindenki tudta róluk, hogy közönséges iszlamista orvgyilkosok. Féltek is tőlük a környékükön élő uralkodók rendesen, mert aki bajuszt akasztott velük, az csakhamar tőrt kapott ajándékba - a szívébe szúrva.
Hassan, vagyis ahogy neveztette magát: a Hegyek Vénje, Alamut (Sasfészek) sziklavárában éldegélt, onnan irányította félelmetes hadseregét, melynek tagjai teljes elhivatottsággal szolgálták. Amikor meghalt, újraválasztottak egyet, s akkor amaz lett a Hegyek Vénje. Egyszer a várában vendégeskedett a keresztesek egyik vezére. Nem mondom meg, melyik, mert úgysem érdekes, egyébként Henriknek hívták. A Hegyek Vénje, -hogy demonstrálja katonáinak hűségét- két szolgát hívott be. Az egyiknek megparancsolta, hogy szúrja szíven magát. Amaz holtan rogyott össze, saját tőrével a szívében. A másikat úgy utasította, hogy ugorjon le a vár fokáról. Amaz gondolkodás nélkül megtette, s azonnal szörnyet is halt. Henriknek leesett az álla, s egy kicsit irigykedett is. A Hegyek Vénje hogy volt képes erre a vallási agymosásra? No, Marco Polo szavait ideidézve ezt is elmesélem.
A kiszemelt embert elbódították, s elvitték egy zárt, titkos kertbe. Itt csodálatos, gyümölcsöktől roskadozó fák álltak, egzotikus virágok illatoztak, kis vízesések, patakok hűsítették a levegőt. A kert közepén egy pompás palota díszelgett. Csupa arany és márvány. Odabent a fényes termekben roskadásig terített asztalok álltak, mellettük nagy, kényelmes ágyak, rajtuk csudaszép, fiatal hurik (”odaadó leányok”) várták a kiválasztottat. A jövevény felébredt, s három napig nem is akart elaludni, hiszen minden, de tényleg minden vágyát kielégítették. Az utolsó kényeztető nap végén ismét elbódították, s ott ébredt, ahonnan elhozták. De a dögös bigék helyett csúnya, öreg, fogatlan papok álltak körülötte, akik elmesélték, hogy a Hegyek Vénje egy varázslattal a paradicsomba juttatta, s ha hűséges lesz hozzá és buzgón imádkozik, akkor ígérik: visszakerülhet a gyönyörök kertjébe. A szerencsétlennek még ott égett az ajkán a legszebb kurv... vagyis huri illatos csókja, a bor íze - hát persze, hogy hűséges volt urához. Alig várta, hogy életét áldozhassa érte, mert hitte, visszakerül a Paradicsomba.
Az asszaszinok és a Hegyek Vénje -hivatalosan- 1256-ig uralkodhatott. Addig rengeteg embert orv-gyilkoltak meg, köztük ellenfeleket és barátokat is, akik nem igazán voltak hajlandók elfogadni a Hegyek Vénjének erőszakos uralmát. Előszeretettel küldték elhivatott harcosaikat olyan királyságokba, ahol nem szerették az asszaszinokat. Ott letelepedtek és vártak. A keresztes felszabadítókkal is összecsaptak néha, például II. András magyar király seregét is sikerült szinte a nullára redukálni. Vadak voltak és magasról tettek a szabályos küzdelem betartására, inkább hátulról, váratlanul támadtak áldozataikra. Ámde megérkeztek hozzájuk is a sokkalta kegyetlenebb mongolok, s a Hegyek Vénjét is átküldték a másvilágra.
Persze az eszme ettől még nem szűnt meg. Látszólag be- és összeolvadtak a többi iszlám hívő csoportokkal, de valójában megtartották saját, szélsőséges vallásukat. Századok múltán vezetőjük meghirdette az új harcot, mely most már a zsidók és a keresztények teljes kipusztításáról szól.
