Mai mesém egy olyan magyar grófkisasszonyról szól, aki nem elégedett meg azzal, hogy szépen, bájosan mosolyogjon és engedelmesen széttegye a lábát a szülei által kiválasztott férfinak, s hogy sorban szülje a gyerekeket és intézze a háztartás ügyes-bajos dolgait.
Nem! Az én mesémben a grófkisasszony, aki ötödik gyermek volt a családban, elhatározta: ha törik, ha szakad, Ő bizony doktornő lesz! Eleinte kinevették, de amikor látták, hogy tényleg ez a terve, akkor hamar férjhez adták -mondván- a férje mellett majd nem lesz ideje és módja esztelenségeken álmodozni. Még hogy egy nő orvosi diplomát kapjon?! Még ilyet! A férj nagy ívben tett arra, hogy mit is akar a nála 20 évvel fiatalabb felesége. Tehetős földbirtokos volt, de ideje nagy részét a városi kaszinóban töltötte barátok és örömlányok között. A kis egykori grófkisasszony pedig ülhetett a családi kastélyban és nevelgethette a férjével közös fiúcskát.
Ekkor arról értesült, hogy Svájcban az orvosi egyetemre nők is jelentkezhetnek. Ehhez azonban férje beleegyezése is kellett, amit megkapott, de az anyagi támogatást megvonta tőle. Az ekkor 22 esztendős fiatalasszony nekivágott élete nagy kalandjának és vonatra szállva elutazott Zürichbe. Minden ékszerét és személyes vagyonát pénzzé tette, csakhogy tanulmányait folytathassa, s 1879. február 3. napján végre kezébe vehette orvosi diplomáját. Egy évet az egyetem sebészeti klinikáján dolgozott, aztán elindult haza.
Itthon nagyon ferde szemmel néztek rá, s hiába szerepelt neve előtt a „dr” előtag, a diplomáját nem honosították, pedig az orvosi kar támogatta. Ezért szülésznőnek állt, miközben sok beteget is gyógyított. Férje -a kicsapongó ex-földbirtokos- megunta ezt a feminista ámokfutást és felbontatta a házasságot. Szülészi és orvosi munkája mellett minden lehetséges módon a nők egyenjogúságáért küzdött. Ez persze nem akadályozta abban, hogy szerelmes legyen egy vegyészprofesszorba, hozzámenjen feleségül és egy kisleány gyermekkel ajándékozza meg.
1895-ben -némi társadalmi nyomásra- végre királyi rendelet engedélyezte, hogy szép országunkban hölgyek is szert tehetnek egyetemi végzettségre. Főhősöm így 1897. május 14-én honosíthatta Svájcban szerzett orvosi diplomáját, teljes jogú magyar doktornővé válhatott. Igaz ugyan, hogy csak nőket és nagyon szegény embereket gyógyíthatott, de már ez is óriási eredménynek számított.
Munkája mellett tovább folytatta harcát a nők egyenjogúságáért. Az Ő kezdeményezésére indultak el a leánygimnáziumok és bővültek azon egyetemi szakok száma, ahol nők is tanulhattak. Aztán kitör az I. Világháború. 14 vidéki városban szervezte meg orvosnőkkel és szakképzett vöröskeresztes nővérekkel a betegfigyelő állomásokat, melyért hadiékítményekkel díszített érdemjelet kapott.
1922. március 25-én búcsúzott el e földi világtól, s mivel annyi jót tett életében, bizonyosra vehető, hogy lelke -ha hihető e misztérium- akkor egyenesen a mennyországba szállt.
Mert mindez nem mese ám. Az egykori grófkisasszony gróf Szentgyörgyi Hugonnai Vilma 1847. szeptember 30-án született a nagytétényi kastélyban. Első férje Szilassy György földbirtokos volt, ki mindenét elkártyázta, s miután elváltak, az asszony támogatta anyagilag. Második férje Wartha Vince, a kiváló kémikus, az MTA tagja, akinek legfőbb öröksége a Zsolnay porcelán világhírét adó eozin-máz kifejlesztése.
