Jó, jó, tudom én, hogy miről emlékezünk meg, s mit ünnepelnek annyira a franciák minden év július 14-én. Az iskolában szinte gombnyomásra mondtuk, ha kérdezték: Mikor volt a nagy francia forradalom? 1789. július 14. - A Bastille lerombolásával kezdve!
No, igen... A Bastille... Az idő tájt összesen hét foglya volt a már öregecske várbörtönnek, aminek a fenntartása túl sokba került, ezért lebontását tervezték. A foglyok egyike sem politikai okból volt oda bezárva, négy pénzhamisító, két szexuálisan aberrált főúr és egy angol nemes, akit kémkedés vádjával tartottak fogva. Mivel a Bastille lakosztályai kényelmesek, a konyhája remek volt, kiválóan érezték magukat odabent.
Az, hogy 230 éve július 14-én hogy volt, meg mint volt, most nem érdekes. Vagyis nem ez az, ami igazán izgat ebben az ügyben. Ami megragadta huncut figyelmemet, az egy név: Pierre-François Palloy a 34 éves építési vállalkozó. Zseniális üzleti érzékkel megszimatolta, hogy a Bastille-ból nagy pénzt lehet szakítani. Kihasználva a forradalmi káoszt és hivatali fejetlenséget - megszerezte a bontási jogot az épületre. Csaknem ezer ember dolgozott a munkálatokon, s a bontott anyag jelentős részét azonnal tovább is értékesítette a Pont de la Concorde híd építéséhez. Tökéletes üzleti érzéke még arra is kiterjedt, hogy a bontott anyagokból, láncokból, ajtóvasalásokból, szögekből szuveníreket gyártasson, melyeket szintén jó pénzért értékesített. A bontás közben gazdag polgároknak rendezett sétákat a börtön pincéiben, megmutatva nekik a hely borzasztó mivoltát, ami persze egy nagy átverés volt, de beszopták és rendesen tejeltek érte. 1790 márciusára a Bastille-ból már nem maradt semmi. A helyén metszeteket, festményeket árultak a börtönről, kis csecsebecséket - az ezekből befolyó összegek is Palloy zsebébe vándoroltak.
Szóval ez Bastille dolog számomra egy ravaszul zseniális üzletember ünnepnapja. A forradalomé is csak 1889-ben lett, azóta ünneplik a franciák, hogy a királyi zsarnokság helyét átvette a szintén kegyetlen jakobinus diktatúra, ahol minden értéket leromboltak, hogy átadják a helyet egy politikai, gazdasági káosznak majd katonai zsarnokságnak, mely Napóleon császárságáig vezetett. Ezen gondolatmenetemre egy francia biztos fejbe vágna, pedig titkon átérezné, mennyire igazam van. 1790-ben az angol Edmund Burke Töprengések a franciaországi forradalomról című értekezésében tökéletesen levezeti ugyanezt. Világosan megjósolja a későbbi fejetlen állapotokat, melyben többen szó szerint is megtapasztalták a fejetlenséget. Előszörre hülyének nézték, aztán amikor kezdett az történni, amit leírt, megijedtek tőle.
Persze lehet minderre mondani, hogy ugyan, miért bolygassuk a múltat, hiszen 1789 nyarán mégis csak elkezdődött valami, ami végigsöpört egész Európán és hozott... De mit is? Újabb vérontást és könnyeket, vértanúkat és győztes hatalmakat, eltaposott álmokat. Ember embernek lett a farkasa, miközben újabb vállalkozók meggazdagodtak mások nyomorán. Mindig voltak Pierre-François Palloy-ok, és mindig is lesznek Pierre-François Palloy-ok, akik a „Liberté, Égalité, Fraternité” mottót hímeztetik rá elegáns öltönyük hajtókájára. De Orwelltől azt is megtanultuk, hogy „Minden állat egyenlő, de egyes állatok egyenlőbbek a többinél!” Véssétek ezt eszetekbe, Pajtikák!
