A kis Stanley 13 évesen kapott az apukájától egy Graflex fényképezőgépet, amit akkor leginkább a fotóriporterek használtak, mert gyors volt és viszonylag nehezen lehetett vele rossz fotókat csinálni. A kisfiúnak nagyon megtetszett a fotózás.
A negyvenes évek Amerikája már a háború befejezését tervezi. Érezni, hogy a dolgok most még nem igazán jók, de hamarosan jobbra fordulnak. Persze ez csak sarkítva igaz, ám a kis Stanley nagyjából ezt látja a fényképezőgépének keresőjében. New-York-i életképeket, portrékat fotóz, s a képeknek még ma is hatásuk van, furcsa, vibráló hangulatokat ébresztenek.
Eszébe sem jut, hogy fotográfus legyen, jazz dobos karrier lebeg a szeme előtt - de aztán 1945 áprilisában meghal Amerika 32. elnöke, Franklin D. Roosevelt. Stanley épp suliba megy, amikor lefotózza az elnök halálhírével teli újságos standot az ott szomorkodó újságárussal. A képet elküldi a kor legkeresettebb újságjának a Look magazinnak, amelyik azonnal szerződteti a tinédzsert. A helyes „kissrácot” persze mindenhová beengedik, s így aztán bőven ellátja munkaadóját képekkel. Közben persze tökéletesíti tehetségét, komolyodik látásmódja.
Talán a végén igazán menő fotóriporterré vált volna, mint Weegee, ha... Ha az a ha ott nem lenne, s ha nem kap egy filmfelvevőgépet. Innentől kezdve a fotózás, csak kiegészítő, kísérletező, művészi tevékenységgé válik számára. Energiáit inkább a filmkészítésnek szenteli. Eleinte dokumentumfilmeket készít. Mint például a repülő pap két napja és hasonlók. Aztán még független filmesként elkészíti első játékfilmjét a The killer-t. Majd Kirk Douglas főszereplésével A dicsőség útjai-t. Ebben a filmben már visszaköszönnek azok a trükkök és technikák, melyek kifejezetten Rá jellemzőek. 1960-ban belehuppan egy igazi, szélesvásznú, Hollywood-i film rendezői székébe, s barátja, Kirk Douglas kérésére megrendezi, vagy helyesebben befejezi a Spartacus című monumentális alkotást.
Utálta, de a film szakmai hírnevet szerzett Neki. Ennek ellenére az „álomgyárnak” sosem dolgozott többé. Angliában talált új hazára, új hangra, új rendezői stílusra. A legjelentősebb alkotásai is itt készültek:
Lolita
Dr. Strangelove, avagy rájöttem, hogy nem kell félni a bombától, meg is lehet szeretni
2001: Űrodüsszeia
Egy Napóleon film helyett: Mechanikus narancs
Ragyogás
Acéllövedék
Most már biztosan egyértelmű, hogy e fentebbi szösszenetem az 1928. július 26-án, a New York-i Bronxban született Stanley Kubrick filmrendezőről szól. Magánéletéről szinte nincs is adat. Írtak ezt, írtak azt, suttogták ezt, pletykálták amazt, de akik olyan szerencsések voltak, hogy dolgozhattak vele - ők sem ismerték. Rendkívül zárkózott fickó volt, messzire kerülte a sztárosan nyüzsgős helyeket. Munkamániás, aprólékos, könyörtelenül maximalista, a végletekig kísérletező. Gyakorlatilag az összes filmes műfajban készített filmet és szinte mindegyik „kultfilm” lett. Utálta a szélesvásznú mozit, alkotásait a régi 1.37:1 képarányban készítette.
Kis kitérő. A Mechanikus narancs című filmben van egy brutálisan agresszív jelenet, ahol a főhőst alakító Malcolm McDowell, -miközben tombolva rombol- a Singing in the rain című számot énekli. Hogy egyszerűbb legyen a jogdíj, Kubrick megvette ezt a dalt, „szőröstül-bőröstül”.
Néhány filmtervét nem, vagy nem Ő valósította meg. Utolsó alkotása a Tágra zárt szemek rejtett varázslatait, a zenei- és színmágiát, az emberi elme sötét bugyrait feltáró képsorok jelentéseit az átlagnéző nem láthatta, mert elfedték Nicole Kidman fedetlen idomai.
A film bemutatóját Kubrick már nem érhette meg. Szívroham vitte át a szürkületi zónába.
