Az első filmvetítő, vagy inkább filmkukucskáló szerkezetet Thomas Alva Edison (1847.02.11.–1931.10.18.) találta fel 1889-ben. No persze ez csak azért volt lehetséges, mert a kiváló George Eastman (1854.07.12. - 1932.03.14.), a későbbi Kodak Company alapítója piacra dobta a perforált roll filmet, mely eredetileg 75 mm-es volt.
Edisonnak azonban ez túl szélesnek bizonyult, így kettévágatta, s ezzel új szabványt alkotott, a 35 mm-es filmet. Tulajdonképpen a 20 század elejétől kezdve napjainkig e formátumot használja a film ipar, s bár vannak speciális változatai, a lényeges paraméterei nem változtak.
Az Edison-féle filmnézőt, -bár elég lassan- szerencsére kiszorította a Lumiére fivérek és mások fejlettebb kamerái, melyek már alapból a 35 mm-es filmet használták. Azért sem volt ez baj, mert Edison inkább a fonográffal kezdett foglalkozni, s ennek köszönhetően 1895-ben már megszólalhatott az első hangosfilm.
(Edison egyébként elég nagyvonalúan bánt mások szabadalmaival, ami miatt igen gyakori vendég volt a bíróságon. Ezt végül a filmipar monopolizálásával „hálálta” meg, így a filmeseknek Hollywoodba kellett költözniük, ha egyáltalán filmet akartak csinálni. De ez egy másik történet.)
Minden technikai nehézség mellett a 20. századra a 35 mm-es film maradt használatban a mozgóképek fotografálásánál. S hogy miért lett és maradt igazi, teljes körben elfogadott szabvány a fényképezésben is? Többek közt az asztma miatt.
Oskar Barnack (1879.11.01.-1936.01.16.) német feltaláló, Ernst Leitz optikai gyárában dolgozott, mint fejlesztő mérnök. Borzasztóan szeretett a természetben fotózni, de egyre agresszívabb asztmája miatt alig bírta a nehéz kamerát cipelni. Így aztán kitalálta a kompakt fényképezőgépet. Az első működő modell 1913-ban született. Legfőbb tulajdonsága az volt, hogy 24 „kockás”, 35 mm-es filmet használt, ami vízszintesen „futott” a készülékben. Tetszett a főnökének, bizonyára barátilag meg is veregette a mérnök úr vállát, de nem került sorozatgyártásba. Ám Oskar tudta (de nem mondta) ;) hogy nem szabad feladnia, s végül -az első nagy világégés miatt kissé csúszva- az 1925-ös Lipcsei Tavaszi Vásáron bemutatták a Leica fényképezőgépet. (Lei tz ca mera) A siker megjósolhatatlan volt, az első néhány évben alig tudták kielégíteni a vásárlói igényeket.
Ez a fényképezőgép egy óriási fototechnikai forradalmat indított el. Igazi háború alakult ki a lencsék, a rollfilmek gyártói között. Az újítási versenyben csodás szabadalmak születtek. A másod és harmadgenerációs Leica fényképezőgépek gyakorlatilag etalonként szolgáltak, s néha-néha még ma is így tekint rájuk a komolyabb fotós szakma. Sajnos az „occó kínai” és egyéb digitális fényképezőgépek gyártói egy időre megszorították az eredeti Leica céget, de legújabb fejlesztéseiket megtalálni a -ha csak kicsivel is, de olcsóbb- Lumix gépekben is.
Rövid, ámde színes Leica kronológia:
1913 - Ur-Leica (Csupán egyetlen darab maradt belőle. Lehet, hogy nem is volt több?)
1924- Leica O (Még csak limitált példányszám. 31 darab készült.)
1925 - A Leica 1 sorozatgyártása.
1926 - A Leica 1 módosított verziója elindul a nemzetközi hírnév felé. 88 dollárért árusították, ma egy ilyen működő állapotú masina az aukciókon 2 millió dollárt ér.
1930-ban találta ki a cég a „Frissítéses Garancialevél” marketingfogást. A régebbi masinákat kedvezőbb áron újabbra cserélték. Jó, mi?
1931 - Curt Emmermann megírja az első cikket és fotóskönyvet, természetesen a Leica-ról. Ez lesz az alapja az első és még ma is működő fotósmagazinnak az LFI-nek.
1932 - A Leica II. generációja a Leica D. A szovjetek simán ellopják, vagyis lemásolják és FED néven gyártják.
1933 - A Leica III. generációja a Leica 250.
1938 - a Leica 250 áttervezése. Új testet és nézőablakot kap, mely már rendelkezett a távolságmérők egy korai verziójával.
1940-1947 A gyár leginkább hadifelszereléseket gyártott.
1949 - Saját objektív gyárat építenek.
1952 - Franciaország után Kanadában is megépül a Leica gyár.
1954 - A Leica M sorozat bevezetése, mely már bajonettzáras objektívcserélési lehetőséget is kapott. A Leica M ma is kapható.
1955 - Az ötvenes évek második felétől a gyár különleges, egyedi megbízásokat is elvállalt. Különleges kameráit, speciális lencséit még az óceánok legmélyén is gond nélkül használták. A speciális Elcan lencséknél még a különféle sótartalmú tengervíz törését is bekalkulálták. A Leica UW sorozat néhány példányát még ma is használják.
1970 - Ernst Leitz tulajdonos elnyeri egy új kamera és vetítési rendszer optikai tervezésének jogát. Így születik meg 70mm IMAX rendszer és ennek optikai verziója a Panavision Primo-L objektív, mely Steven Spielberg „Empire of the Sun” (A nap birodalma) című 1987-es filmdrámájában debütált és egy szép Oscar díjat hozott az operatőrnek (Allen Daviau).
1970 - A hetvenes években az M sorozat újabb és újabb darabja született. A Leica M4-P típusban már motor továbbította a filmet, és egyéb kényelmi funkciók segítették a fotós munkáját.
1973 - Tulajdonképpen a Leica volt az első olyan fényképezőgép, mely a hatvanas évektől használta a beépített autófókusz alkalmazást. De 1973-ra kiderült, alig érdekelt valakit, ezért a szabadalmat eladták a Minolta-nak.
1984 - A Leica M6 megjelenése, melyben már kiváló fénymérő is segítette a beállításokat.
1988 - Költözés a régi gyárból.
1990 - A cégcsoportok egyesülése. Az új név: Leica Microsystems IR GmbH. (Leica Biosystems, Leica Geosystems AG, Leica Camera AG)
1995 - Matsushita (Panasonic) cég már csak Leica objektívvel szereli össze kameráit. Az új márka Lumix néven mutatkozik be. (Egy mai LUMIX DC-GX800K alapgép mindössze 170 ezer Forint, és egy picivel többet is tud a hasonló felépítésű Leica-nal, de hát a „nevet meg kell fizetni”!
2001 - A Leica tulajdonképpen összeolvad a Panasonic-kal.
2004 - A cég különböző részeit mások felvásárolják. A kamerákat és optikai lencséket gyártó egység 96 százalékos tulajdonjogát Dr. Andreas Kaufmann milliárdos vásárolja fel, hogy megmentse a gyárat a bezárástól.
2006 - A Leica M8 digitális fényképezőgép megjelenése.
2009 - Teljes átalakulás. Új lencsetípusok, az M sorozat újabb tagjai. Már megjelennek a különféle altípusok (S2, X1).
2010 - 2014 - 139,6% -os növekedés. Újabbnál újabb típusok, továbbfejlesztett lencserendszerek megjelentetése. A világ számos pontján Leica üzletházak nyílnak, ahol a vásárlók és szervizre várók maximális kiszolgálásban, luxuskényeztetésben részesülnek. (A mai ára egy Leica M-P 240-es készüléknek tartozékok nélkül 9.900.-€ ( 3.168.000.-Ft). Egy kicsit visszatérnek az alapokhoz, amikor 2012-ben bemutatják az új Monochrom kamerát, mely fekete-fehér képeket készít, ráadásul az új technológia segítségével különlegesen kiváló minőségben. Újabb gyárak épülnek, a Leica megjelenik Ázsiában is.
2014 - Az első mobiltelefonba épített Leica fényképezőgép. Nem lett egy nagy durranás.
2015- Képtelenség lenne felsorolni az új típusokat, a legújabb fejlesztéseket. A Leica szárnyal.
2016 - Huawei Mate 9 Dual Leica, egy új, mobiltelefonba integrált Leica fényképezőgép.
2018 - Az új Leica M10 megjelenése, újabb altípusok, fejlesztések és újdonságok.
A Leica mára egy legenda. Néhány nevesebb fotós, -köztük a magyar származású Robert Capa- simította a legendává vezető utat. Pedig az első néhány sorozatszámú Leica nem volt egy nagy durranás. Később ügyes promotáló, fogás volt, hogy a cég igazi hírességeket ajándékozott meg egy-egy készülékkel, akik tovább építették a legendát.
Életem során volt néhány fényképezőgépem. Sajnos Leica nem, így ennek minőségéről nem tudok véleményt mondani. Arra sem tudom a választ, hogy SLR, DSLR vagy a mobilfotózás a nyerő. Mindegyikre van jó, vagy még jobb példa. Mindegyik kategóriában láttam csodálatos képeket. Ezért szerintem alapvetően nem a készüléken, a technológián, hanem az emberen múlnak a dolgok. A tehetség mindent felülír. Aki a teremtőtől talentumot kapott, az a legócskább masinával is pazar képet fog lőni.
Alapvetően azt vettem észre, hogy a technika fejlődésével az eszközeink egyre inkább jellegtelenekké és valódi teljesítményük mellett stílustalan produktumokká váltak. Mintha igazából nem is létezne ipari formatervezés. Csak funkcióban megfeleljenek, ám az ember szépérzékét -már akinek van egyáltalán- teljesen kihagyják. Ez lassan az élet más területére is kivetül. Eltűnnek a szerethető, ízléssel készült tárgyak, s ehhez igazodnak az emberi kapcsolatok is. Felszínessé, burkolat-jellegűvé válnak. Olyan felgyorsult sebességgel húzunk el egymás mellett az életnek nevezett sztrádán, hogy valójában nincs is lehetőségünk meglátni egymást. Hová vezet ez? Csak álljunk meg néhány pillanatra a zúgó tömegben. Álljunk meg és nézzünk körül. Észre fogjuk venni, hogy valójában senki sem lát minket. Mi is csak üres utcákat látunk, ahol a kirakatüvegekben megpillanthatjuk mérhetetlen magányosságunkat.
