Állítólag a csoki, vagyis a kakaó 1550. július 7-án érkezett Európába, ezért lett ez a nap a Csokoládé Nemzetközi Napja.
Amikor II.Moctezuma Mexikó 9. azték uralkodója folyékony csokival kínálta Hernán Cortés de Monroy y Pizarro spanyol konkvisztádort, még nem sejtette, hogy ez a vég kezdete, de a csoki diadalútjának indulása.
A csokoládé (xocolatl), vagyis a kakaóbab (cacau) egyébként fizetőeszköz volt a Közép-Amerikai indiánok között. Keserű íze miatt ánizzsal, fahéjjal és vaníliával keverték és egy picit erjesztették is. Cortés hozta Európába a kakaóbabot, amit eleinte a spanyol apácák cukorral és fahéjjal ízesítettek. A csoki aztán lassan elterjedt egész Európában. Az 1600-as években már megnyíltak az első forrócsokit is árusító helyek Angliában. Az első szilárd csokit 1842-ben kezdték gyártani az angol Fry csokigyárban, ami később, mint egy csoki, beleolvadt a Cadbury cégbe, mely ma a világ második helyén áll csokigyártásban. A hollandok a kakaóbab feldolgozásában jeleskedtek, így egyre jobb minőségű, kevesebb kakaóvajat tartalmazó termék jöhetett létre. Az első táblás tejcsokit a svájci Nestlé tesók készítették 1876-ban. Innen már ezer felé futnak a csokiszálak, sok gyártó alakult, akik mind kifejlesztették a saját csokijukat. Ebből aztán csoki al-ünnepnapok jöttek létre. Étcsoki: január 10., tejcsoki:július 28., fehér csoki: szeptember 22., csokival bevont akármik: december 16.
Szóval, aki szereti a csokoládét, manapság biztosan talál magának szája íze szerintit, bár Gombóc Artúrnak mindegy, mert ha megkérdik Tőle, hogy milyen csokoládét szeret, már fújja is: „A kerek csokoládét, a szögletes csokoládét, a hosszú csokoládét, a lapos csokoládét és minden olyan csokoládét, amit csak készítenek a világon.”
