A cím rövidítéséből született a neve annak a szörnyetegnek, aki majdnem öt éves vérengzése alatt körülbelül 2 millió ember pusztulását okozta.
Halála előtt még adott egy interjút, amiben így nyilatkozott: „Lelkiismeretem tiszta. Mindent, amit tettem, csakis a nemzetért, az emberekért tettem.” Alapvetően mindegyik diktátor ezt mondja, mert torzult személyiségükkel fel sem fogják a valóságot. Tulajdonképpen bármely hataloméhes vezető egy pillanat alatt átváltozhat efféle vérengző diktátorrá, csak meg kell éreznie a totális hatalom és a vér ízét. Bármikor megtörténhet, bármikor...
Ahogy megtörtént a kambodzsai földbirtokos családba született Szaloth Szárral (1925.05.19.-1998.04.15.), akit később Pol Potként ismert meg a világ. Tanulni sosem szeretett, ráadásul semmi affinitása sem volt a tudományokhoz. (Magyarul hülye volt.) Az ötvenes években Franciaországba küldték, hogy elektrotechnikát tanuljon, de minden vizsgáján elhasalt, ezért hazautazott Kambodzsába. Viszont Párizsban megismerkedett a marxista és kommunista eszmékkel, melyek akkor ott nagyon divatosak voltak. Ő úgy gondolta, hogy a csendes, vértelen megoldás nem hozza meg a várt eredményt, ezért a harciasabb oldalra állt.
Mikor hazatért, belépett a francia megszállók ellen küzdő vietnami kommunisták közé, de -akkor még- harcolni nem engedték. Gondozhatta a palántákat a tábor mögötti kertben. Aztán a „csigazabálók” távoztak, de a demokrácia nem jött el helyettük, sőt. A külpolitika és a belpolitika is szétesett, s ráadásul a vietnamiak is lepaktáltak a hatalommal, így nekilátott megszervezni a „saját kommunista” pártját, amelynek semmi köze sem volt az eredeti szocialista, kommunista eszmékhez. Végül a dzsungelből indítva a totális offenzívát elfoglalták az országot. 1975 áprilisában a főváros is a vörös khmerek irányítása alá került, s Pol Pot nekilátott a pusztításnak.
Valamilyen zűrzavaros, afféle torz, maoista elképzelés szerint Kambodzsa népének a mezőgazdaságból önellátónak kellett volna lennie. Aki ezen az elképzelésen kívül esett, azt ellenségnek kellett nyilvánítani. Néhány hónap alatt totális rémuralom épült fel és mindenki a Angkar Padevat a vörös khmer vezető szervezetének irányítása alá került. Börtönök, „haláltáborok”, átnevelő táborok nyelték és tüntették el emberek százezreit. Ártatlan civilek, nők és gyermekek haltak kínhalált. A világ pedig ölbe tett kézzel nézte ezt a népirtást. Valójában fogalmuk sem volt róla, hogy mit is tegyenek, mert a háttérben a nagyhatalmak kavarták a kakit, többek közt a vietnami vesztes háború sértett Amerikája munkálkodott. Közben Vietnam megelégelte a kambodzsai erőszakos térhódítást és ellentámadásba lendült. A nagyhatalmak nyíltan nem próbáltak beavatkozni és a vörös khmerek belső körében is megindult a széthúzás - végül véget ért rémuralmuk és visszahúzódtak az őserdőbe. Még hosszú évekig próbálták visszaszerezni a hatalmat, szerencsére sikertelenül. Pol Pot és barátai megúszták a felelősségre vonást, szinte mindegyiket ágyban, párnák közt érte a nagy kaszás. A kilencvenes évekre a maradék ellenállók is megadták magukat, de konkrét büntetés egyiküket sem várta. Ugyan miért is? Az alvadt vértől fekete kezű bűnösök gyermekei, unokái ülnek most a törvényhozásban, nyilván nem érdekük a felelősség, a bűnök feltárása. Ismerős? Még néhány generáció kell ahhoz, hogy teljesen elhalványuljanak a borzalmas népirtás emlékei, amelyben az ország lakosságának 21 százaléka vált áldozattá. A bűnösök és leszármazottjaik pedig élnek, amíg meg nem halnak és röhögnek a markukba. Ez a legborzasztóbb tény. Ugye?
