Bernard Shaw szerint a leggyakrabban emlegetett nevek: Jézus, Sherlock Holmes és Houdini.

 

Az utóbbi lesz ma főhősünk, aki szegről-végről magyar származású. Ezt ugyan sokáig tagadta, de a tények makacs dolgok. 1874. március 24-én Budapesten a VII. kerület Rákosárok út 1. szám alatt megszületett Weiss Sámuel rabbi és Steiner Cecília első fiacskája - Weiss Erik. 

A család hamar Amerikába költözött, s nem túl jó körülmények között, de megéltek valahogy. A kisfiú korán megismerkedett a mutatványos világgal, s még tizenéves volt, amikor elhatározta, ő lesz a kártyatrükkök királya. Rengeteget gyakorolt, s a cirkuszosoktól, mutatványosoktól kapott tanácsok alapján nem csak a szellemét, hanem a testét is trenírozta. 17 évesen kezdte használni a Houdini művésznevet nagy példaképének Jean Eugène Robert-Houdin francia bűvésznek állítva emléket. Később egy mutatványosnál látta az első szabadulós trükköt, amit átvett és csakhamar tökéletesre fejlesztett. 

1893-ban vette feleségül partnernőjét, vele fejlesztette ki az úgynevezett „Metamorfózis” számot, ahol a két előadó ügyesen cserél helyet egy lezárt ládában. Hihetetlenül nagy sikert arattak. Majd jött a nagy ötlet, a kényszerzubbonyból való szabadulás. Ezzel a friss produkcióval vágott neki Európának, amit keresztül kasul beutazott és megszerezte világraszóló hírnevét. Még Moszkvába is meghívták, ahol egy nagyon szigorú börtönből sikerült kiszabadulnia, a közönség legnagyobb ovációját kiérdemelve.

Világsztárként tért vissza Amerikába, ahol sztárgázsiért szerepelt, s több könyve is megjelent az igazi és a hamis mágusokról, bűvészekről, trükkökről. Houdini sosem állította, hogy természetfeletti erők segítenék mutatványaiban, de arra mindig figyelmeztetett, hogy trükkjei nagyon veszélyesek. Igazán különleges és látványos produkciója volt a víztartályból való szabadulás, melyet sokan próbáltak meg leutánozni - sikertelenül.

De persze milyen kegyetlen és ostoba a sors! Vakbélgyulladást kapott, de elfoglaltsága miatt mindig halasztotta a műtétet. Végül a McGill Egyetemen tartott bemutatója után -ahol azzal kérkedett, hogy hasizmai olyan erősek, akár a vas- egy fiatalember váratlanul hasba vágta. Sajnos ennek hatására a vakbele perforált és a híres szabadulóművész a halál szorításából már nem tudott menekülni. Mindössze 52 éves volt, de neve fogalommá vált, munkássága pedig legendássá tette.