Richard és Maurice az amerikai nagy gazdasági válság idején -1937-ben kezdtek hot dogot és hamburgert árulni. A hamburger volt az olcsóbb, abból több fogyott, mert enni azért akkor is kellett.

 


Az üzlet jól ment, így 1940-ben Monroviában (California) megnyitották a Mc Donald's nevű éttermet. A sokféle ételkínálat ellenére még mindig a hamburger volt a nyerő, ezért úgy határoztak, csak szendvicseket fognak készíteni. 1948-ban nyílt az első aprócska „talponálló” és remekül ment az üzlet.


Az ötvenes évekre megváltozott az amerikai életérzés, kialakult a fogyasztói társadalom, ott aztán tombolt a gazdasági fejlődés, így a felhasználói elvárás találkozott a kínálattal. Ray Crock a fiatal üzleti fenegyerek megszimatolta a nagy tuti bizniszt. Mixer gépekkel ügynökösködött, amikor 1954-ben találkozott a Mc Donald fivérekkel. Előbb betársult, majd ügyes üzleti húzással kitúrta őket az üzletből. Gyorséttermi világhálózat lebegett a szeme előtt, s ennek legelső üzletét 1955. április 15-én nyitotta meg Chicago egyik külvárosában. Óriási sikere lett, főleg a fiatalok körében. Ennek folyamata ma sem csitult, hiszen látjuk. 

"A nagy sikerek két legfontosabb kulcsa: először a megfelelő helyen lenni a megfelelő időben, másodszor, kezdeni is valamit ezzel."- Ray Kroc

Jelenleg kb. 35 ezer meki van a világban, ahol egyetlen nap 50 millió embert szolgál ki a több mint 2 millió alkalmazott. Ez éves átlagban 22 milliárd dolláros bevételt jelent. Nem semmi, mi?

Így bőven van anyagi kerete a cégnek arra, hogy továbbfejlessze a bionikus burger zsemléket, melyek soha nem bomlanak le, nem romlanak el.  Hiszen ez mind-mind benne van:


„Dúsított liszt (fehérített búzaliszt, maláta liszt, niacin, csökkentett mennyiségü vas, tiamin mononitrát, riboflavin, folsav, enzimek), víz, fruktóz- glükóz kukorica szirup, cukor, élesztő, szójabab olaj és / vagy részlegesen hidrogénezett szójabab olaj, tartalmaz 2 %-ot vagy kevesebbet a következők közül: só, kalcium-szulfát, kalcium-karbonát, búzasikér, ammónium-szulfát, ammónium-klorid, tészta kondicionálók (nátrium-sztearoil laktilát, datem, aszkorbinsav, azodikarbonamid, mono-és digliceridek, etoxilált monogliceridek, monokalcium foszfát, enzimek , guar gumi, kalcium-peroxid, szójaliszt), kalcium és nátrium-propionát (tartósítószer), szója lecitin.” Brrr!

S mindezek után miért is esznek annyian mű kaját? Amiért töménytelenül agyoncukrozott édességet, szaftos húsokat, savasesőn érlelt zöldséget főzve vagy nyersen a lelkiismeret megnyugtatása végett, permetszerben tocsogó gyümölcsöt, ciános tojásporból készült tésztaféléket, agyonkemikáliázott üdítőitalnak hazudott szirupokat, szétklórozott vizet és sok-sok alkoholt! Vagyis: csak, mert finom, és mert az ember az egyetlen élőlény, amelyik mindent képes felzabálni, csak a megfelelő magyarázatokat kell hozzáfűznie, hogy a kis lelkiismerete nyugodt legyen.