Szerintem én nem tudok bokszolni. Igaz, sosem próbáltam, s az a gyanúm, hogy már nem is fogom kipróbálni. Különben is, maximum a vicc kategóriában indulhatnék.
Viszont nézni szeretem, mert csodálom a sport igazi nagyságait, akik testi erejüket ötvözik a megtanult technikával. A tizennyolcadik század közepéig egyébként puszta ököllel csépelték egymást, így aztán sok sportkarrier zárult súlyos kézsérüléssel.
Aztán jött egy Jack Broughton nevű fickó, aki kidolgozta a boksz első szabályrendszerét. Például kesztyűt kellett húzni a versenyzőknek, így megvédhették kezüket, és sokkal nagyobbat üthettek. Ám a nagy szabálykönyvbe csak majdnem száz év múlva vezették be. Ettől függetlenül Jack legendává vált.
Arra is rájött, hogy az egyre népszerűbb ökölvíváson fogadások is köthetők, így amikor saját terme lett, igen nagy pénzek is gazdára találtak. 1750-ben meghirdették az évtized mérkőzését. A ringben a kihívó: Jack Slack, és főhősünk: Jack Broughton. Negyed órán keresztül ütötték egymást, végül Broughtonnak, komoly szemsérülése miatt, fel kellett adnia a mérkőzést. Ezután már nem is tudott bokszolni, helyette nyitott egy régiségkereskedést. Halála után száz évvel rendezték meg az első angol amatőr bokszbajnokságot, melynek szabályai nagyjából megegyeztek a Broughton-féle szabályokkal. Előbb négy, majd nyolc súlycsoportban küzdöttek a versenyzők, manapság ez 11-re duzzadt. A mai szabályrendszer már igen bonyolult, mert másként történik a profiknál, másként van az olimpiákon az amatőröknél. Ráadásul évről évre változtatnak egy kicsit - csoda, hogy az ökölvívók képesek ezt követni. Talán csak az bizonyos azon a nagyjából 25 négyzetméteren: a másik sportoló nem ellenség, hanem ellenfél. Ő is keményen edzett, készült, s arra vágyik, hogy az ő kezét emeljék a magasba.
Mert ilyen a, ilyen a boksz!
