Még kicsi oskolás fiúcska voltam, amikor Magyarországon egy igazi, modern túszdráma történt.1973. január hetedikén két fiatal, felfegyverzett srác lépett be egy középiskolai lánykollégiumba és ott 14 kislányt ejtettek túszul. Mindez Balassagyarmaton történt, s ez a dráma öt napig tartott.

 

Akit kimerítő részletességgel érdekel az ügy annak négy forrást jelölök meg, melyből kettő bizonyosan kiszínezetten számol be a történtekről. Végh Antal 1986-ban megjelent Könyörtelenül című regénye afféle pártmegrendelésre készült. Ebből forgatott filmet 1989-ben Gazdag Gyula, Túsztörténet címmel. Aztán Finta Kata írt egy Túszdráma Balassagyarmaton című regényt, de hitelessége ennek is kérdéses. Végül egy szintén helyi lakos, Hatala Csenge, Hírzárlat című dokumentumregényben gyűjtötte össze az addig elhallgatott, vagy másképpen magyarázott tényeket. Szerencséjére Neki már kevesebb bürokratikus zárat kellett feltörnie - ráadásul sikerült beszélnie a börtönöket megjárt fiatalabbik Pintyével és néhány, hallgatását megtörő tanúval.

Akinek egyikhez sincs kedve, annak röviden igyekszem elmesélni a szinte csontvázáig lecsupaszított történetet. A Pintye testvérek, András (19) és László (17), Balassagyarmaton éltek. A papa határőr tiszt és párttitkár volt, afféle helyi kiskirály. Így éltek és viselkedtek fiai is. Ilyesmit ma is könnyen találni, a kiskirályok és neveletlen gyerekeik, akik apu pénzét és hatalmát élvezve mindent megtehetnek - nem tűntek el, csak a nevek változtak. Szóval a két Pintye fiú szórakozásból bűnözősdit játszott, de kissé túltolták a dolgot. Az egyébként alkoholista apa és anya nem törődött a fiúk nevelésével, iskolába is akkor jártak, amikor éppen kedvük volt. De egy idő után az öreg Pintye is megelégelte az elsikálandó ügyeket, és megfenyegette fiait, vége lesz a „jóvilágnak".

Na ekkor az idősebbik (András) elhatározta, hogy nyugatra szöknek, de ehhez szereznek egy rakat pénzt. Fegyvereket loptak a helyi határőrlaktanyából, ahol apjuk irodája volt, s 1973. január 7-án a fegyverekkel bevonultak a Geisler Eta Középiskolás Leánykollégiumba, hogy ott túszokat ejtsenek. Végül 14 kislány került a karmaik közé, de igazából fogalmuk sem volt arról, hogy pontosan miképp is legyen tovább. Afféle kamaszos elképzelés derengett a fejükben, a követeléseik is irreálisak voltak. A lányok nagyon megrémültek, az eset után évtizedekig nem is nyilatkoztak az ügyről. Igaz, nem is engedték volna a hatóságok.

Mivel főelvtárs gyerekeiről volt szó, a párt teljes hírzárlatot rendelt el. Valójában ők sem tudták, mit is kell ilyenkor csinálni. Ment a bénázás mindkét oldalon, s ahogy az itthon lenni szokott, mindenki a másikra mutogatott. Végül -jobb híján- kiadták a lőparancsot.

A kollégiumi szobában inkább csak lelki terror folyt. Néha egy-egy pofon elcsattant ugyan, de semmi komoly. A későbbi, hitelesnek tekinthető vallomásokból kiderül, hogy a két kamasz maga is megijedt ettől az ügytől, de már nem mertek meghátrálni. Öt nap után az idősebbik fiúnak elfogyott a lelkiereje és odalépett a nyitott ablak elé. Három lövés érte, de néhány percig még életben volt. Az öccse, László a túszokkal együtt szabadította ki a folyosóra nyíló bejáratot. Odakint a 17 éves srác megadta magát. A „bátor” rendőrök még ekkor sem mertek bemenni a szobába. Egyikük papuccsal dobálta az akkor már halott Andrást.

László börtönbe került. A család többi tagja elköltözött és nevet változtatott. Évtizedekig ment a hivatalos sunnyogás, hogy mi is történt valójában. A helyiek persze pontosan tudtak mindenről, de tilos volt beszélniük. Ma meg már alig érdekel valakit. Ha most történne meg az eset, a bulvárhír kategóriában szerepelne, melyen a média néhány napi csámcsogna egy kicsit, aztán menne a süllyesztőbe.

Tanulság? Az van. Ki-ki vonja le. Ha pozitív kicsengést szeretnénk, akkor álljon is a végén egy fontos tanács. Mindenki figyeljen oda gyermekeire. Törődjön velük, nevelje őket. Ne pénzzel és engedékenységgel vásárolja meg szeretetüket, mert ezek a súlyos hibák később visszaütnek.