Időszámításunk előtt 620 körül, Athénban  tevékenykedett Drakón, a híres vagy hírhedt politikus, törvényalkotó, aki -az addigi káoszt megfékezendő- szélsőségesen szigorú rendelkezéseket hozott, melyek között még a lustaságot is halállal büntette.

 

(Persze csak akkor, ha az illető nem tartozott a nemes elithez.) Mindez afféle legendára, mások elbeszéléseire épülő történet, melyet kissé módosít a nemrégiben előkerült -eredetileg 409-ben vésett- Drakón-i törvénytábla. Itt az árnyaltabb megfogalmazás szerint még a gyilkosnak is jogai és lehetőségei voltak. Az élet kioltását, mint általános büntetési tézist ettől függetlenül nem írta felül, de összességében inkább a modern törvénykezés alapjait rakta le, belefoglalva a ma is érvényes, kissé torzított Orwell-i tételt: Mindenki egyenlő, de vannak egyenlőbbek a többinél. Mindezek ellenére Drakón nagy népszerűségnek örvendett, hiszen földet osztott, eltörölte az adósrabszolgaságot és apróbb engedményeket adott a népnek.

Az idő tájt a politikusok vagy hadvezérek esetében komoly elismerésnek számított az a köszöntési mód, amikor a nép az ünnepeltre dobálta felsőruhájának egyik részét. A legenda szerint Drakónnak is ez lett a veszte. Aigina szigetén vendégeskedett, amikor a színházban megjelenve oly nagyon ünnepelték, s oly sok ruhát dobtak rá, hogy a törvényhozó leroskadt a súly alatt és megfulladt. Lám csak: a népszerűség időnként halálos is lehet.

Elképzelek egy itthoni, nagyon népszerű honatyát, -ha van ilyen egyáltalán- amint a többiek rádobálják konfekció, Armani vagy másmilyen zakóikat, blézerkéiket és amaz elfúló hangon még belehörög a parlamenti ülésterem légterébe valami agyonszajkózottat, majd holtan csúszik össze. Brrrr... Bizarr...