Tudom, hogy az „Előre szólok, hogy...” kezdetű mondatokra mindig beindul a hátsó gondolkodási mechanizmus, s ott is elméletek születnek, ahol a megtörtént események már rég igazolták az eredeti gondolat tényként való elhelyezését.
Kényes és égetően fontos a téma, melynek felvetését magam is mindig halogattam. Oka -többek közt-, hogy nincs birtokomban, mint ahogy senki ember fiának, egy olyan egyetemes, mindenki számára kristálytiszta magyar nyelv, melynek nem léteznek elhajlásai, áthallásai, mely egyszerűen és érzelmektől mentesen a hideg tények kifejezésére alkalmas lenne. Egy olyan hihetetlenül szélsőséges nép, mint mi vagyunk, sosem tanultuk meg a tárgyilagosság elvét. Nem lehetett, nem volt rá módunk. Így bármi is olvasható itt, arra azonnal születnek pro és kontra gondolatok, melyek motorja az érzelmek. Ha azt mondom: vörös, vagy narancs - máris beindul a találgatás. Mert minálunk még a színeket is kisajátították. Pedig „bizisten”, én mindkét színt szeretem, s képes vagyok az elvonatkoztatásra. Erre kérek mindenkit, s ha nem is megy azonnal, de legalább a szándék meglegyen.
Tehát: előre szólok, hogy nem óhajtok belekavarni senki politikai, vallási, nemi vagy bármilyen lelke mélyéig elkötelezett hovatartozásába. Mindenki gondoljon és érezzen azt, amit szeretne, de az alább elég hosszan felsorolt, innen meg onnan összemazsolázott tényeket, melyeket saját gondolatfoszlányaimmal kevertem, érdemes áttanulmányozni.
Kijelenthetem: a 2001-es esztendő szeptemberének tizenegyedik napja NEM egy új korszak nyitánya lett, hanem egyik kiemelt és ellentmondásos eseménye egy háborúnak. Annak a háborúnak, mely valójában sok-sok századdal ezelőtt kezdődött.
Kijelenthetem, s szavaimat bizonyára sokan rosszallóan fogják értelmezni: az iszlám „szent háborúja” a keresztények és a zsidók ellen -történelmi szempontból és bizonyos értelemben - törvényszerűen indokolt.
Mert lapozzunk csak fel egy részletesebb történelemkönyvet és olvassuk el a keresztes háborúkról szóló részt és azok bevezetőjét. Ugyanis a véres történet valójában akkor tájt kezdődött, bár teljesen nem tagadható, de nem is bizonyítható, a sz*r első kavarói az akkori muszlimok voltak.
ELSŐ FELVONÁS
A keresztes háborúk előtt 450 évvel már Mohamed Próféta (Allah áldása és békéje legyen vele) felszólította a környező nem muszlim vezetőket, hogy térjenek csak át az iszlámra, mert így tuti biztonságban lesznek. Mi ez, ha nem egy fenyegetés?! A szavait tett követte, hiszen keresztény és más területek erőszakos elfoglalása után 638-ban Jeruzsálem is a muszlimoké lett. Onnantól kezdve az ott élő keresztények élete igencsak rosszra fordult. Megtiltották a kereszt nyilvános megjelenítését, használatát. Elrendelték a keresztények és a zsidók megkülönböztető jelekkel történő ellátását. 789-ben Betlehemben kifosztották a Szent Theodósziosz kolostort, a szerzeteseket lefejezték. Aztán 937-ben kifosztották és lerombolták a Kálvária-templomot és a Feltámadás-templomot. A keresztények és a zsidók tömegesen menekültek, Európába és/de főleg Konstantinápolyba. A bizánci keresztény birodalom összezsugorodott, s a keleti császár, I. Alexiosz félretette büszkeségét és segítséget kért nyugattól, Rómától. II. Orbán pápa felkérésére elindult az első keresztes háború, melynek legfőbb parancsa a keresztények védelme és a régi keresztény területek visszafoglalása volt. Miután 1099-ben újra (kissé véres, de) keresztény kézre került Jeruzsálem - igyekeztek a békés állapotokat visszaállítani, ami Mohamed (Allah áldása és békéje legyen vele) előtt századokig mindenkinek megfelelt. Ez persze csak a jelentések lapjain volt ilyen világos. Ahogy más, korabeli hadseregben, úgy a keresztény haderőben is bőven akadt túlkapás. Fosztogattak, gyilkoltak, erőszakoltak, ha épp úgy esett.
Ezt elégelte meg a mára hótiszta kurd-egyiptomi hőssé, varázslatos és igazságosan tündöklő muszlim „szentté” sikált Szaladin herceg-király-császár. Az bizonyos, hogy nagy formátumú vezér volt, mert sikerült egy sárga zászló alá rendeznie a muszlim csapatokat, hogy végső csapást mérhessen Brinsz Arnat vagyis Chatilloni Rajmund keresztes rablólovag seregére. Már csak egy végső indok kellett, ami hamar be is következett. A keresztények -egyébként elég elítélendő módon- kitéptek egy lapot a Koránból, aztán meg alaposan fosztogatták a karavánokat. A muszlimok nagyon bevágták a durcit és 1187. július 4-én, a hattini csatában legyőzték a keresztény csapatokat. „Felebaráti szeretetből" a csata túlélőit a Korán 47:4 előírása szerint mindegy szálig lefejezték. 1187. október 2-án Jeruzsálem, mely a „minden volt és semmi” megadta magát.
Ekkor beköszöntött a keresztes hadjáratok harmadik, s egyben végső fordulója. Főbb szereplői Szaladin és ellenfele Oroszlánszívű Richárd. Néhány évnyi elkeseredett küzdelem után mindkét félnek rohadtul elege lett a háborúskodásból. 1192-ben végül követeiken keresztül megegyeztek, hogy kötetlen időre békét kötnek. Richárd hazament, Szaladin pedig szétosztotta vagyonát és koldusszegényen átlépett a másvilágra. Egyes kutatók szerint a keresztes hadjáratok csupán megtorpanásra kényszerítették a muszlim hódítókat, s a későbbi századok történelmi eseményei is csak lassították a folyamatot. Függöny. Irány a büfé.
MÁSODIK FELVONÁS
1979-ben az amcsik színészelnöke, vagy elnökszínésze (Ronald Reagan) felajánlotta anyagi támogatását Afganisztánnak, aki a „gonosz birodalma” vagyis a Szovjetunió ellen harcolt. A milliomos Oszama bin Laden az elsők között utazott Afganisztánba és felajánlotta szolgálatait. Megalakította a MAK (nem a magyar autóklub) csoportot, akik harcosokat toboroztak, kiképezték és fegyverrel látták el őket.
Miután a ruszkik feladták és szépen hazamentek, bin Laden új ellenségeket keresett és csakhamar talált is. A „keresztény” Amerika az összes csatlósával együtt, és az USA legfőbb támogatottja: Izrael - személyében. Érdekes, hogy a kínaiakba és az oroszokba akkor még nem mert nyíltan belekötni.
1991-ben az Öböl-háború új értelmet adott a további „szent” harcra. Innentől kezdve megszaporodtak a merényletek. Mazsolázzunk közösen:
1993. február 26. - New York-i Világkereskedelmi Központ
1995. november 13. - Rijádban lévő amerikai katonai misszió
1996. június 25. - Dahran melletti amerikai támaszpont
1998. augusztus 7. - Nairobi és Dar es Salaam központjában az amerikai nagykövetség
2000. október 12. - A jemeni Aden kikötőjében az amerikai Cole rombolóhajó
A csak itt felsoroltakból összesen mintegy ötszáz a halálos áldozat és több mint ezer a sebesült. Többségük civil.
1998 nyarán bin Laden Pakisztánban összehívta egy komolyabb traccspartira a csaknem 150 iszlamista csoport vezetőit. Megdumcsizták a dolgokat, majd kedvenc hírközlőjükben az al-Dzsazíra televízióban megosztották a világgal terveiket. Elárulták, hogy a még 1988-ban megalakult szervezetük, az al-Kaida (bázis, modell, minta stb.) egy új, "A zsidók és keresztesek elleni szent háború iszlám nemzetközi frontja" nevű központ irányításával Amerika és annak összes barátja elleni szent háborút, vagyis dzsihádot indítanak. Felszólították a világ összes muzulmánját, hogy tegyék meg kötelességüket, vagyis vegyenek tevőlegesen is részt ebben a háborúban. Felszólították az összes muzulmánt. Főképp a fiataloknak szólt az üzenetük.
„Mától kezdve az igazhívő nép nem tűr tovább csöndben. Minden muzulmánhoz szólok, férfiakhoz, asszonyokhoz, de legfőképp a fiatalokhoz, hogy emlékeztessem őket: a dzsihád kötelesség!” Közölték, hogy a harc az összes keresztény és zsidó ember haláláig tart!
Hm... Na álljunk csak meg egy pillantásra. Elgondolkodom ezen egy picit, s anélkül, hogy tövig nyalnék azoknak, akik ellenzik az iszlám vallásúak tömeges bevándorlását, azért felmerül itt egy kérdés. Ha Európába a vallásukat buzgón gyakorló muzulmánok érkeznek, akkor a megszállás és gyilkolás gondolatával jönnek? Még ha túlságosan torzítottak is a hírek azon európai országokból, ahol már szélesre tárták a kapukat az iszlamisták előtt, az iszlám fanatikusok által brutálisan meggyilkolt ártatlan emberek kiontott vére azért eléggé figyelmeztető jelnek számít. Vagy csak én vagyok túl gyanakvó, ezzel a „kedves”, válogatás nélkül brutálisan gyilkoló, nőket és kisgyerekeket erőszakoló, iszlám vallású idegenekkel szemben? (Bocsi, de nem tudnak folyamatosan az objektivitás medrében tartani. Pedig igyekszem. De tényleg.) Függöny. Nincs szünet, ne menjenek sehová.
KÖZJÁTÉK
2004-ben jelentette meg a híres olasz író- és újságírónő - Oriana Fallaci: Az utolsó interjú című könyvét. Kérem az Olvasót, szánjon rá néhány percet és az alábbi linken olvassa el a könyv bevezetőjét. Utána olvassa el még egyszer, de már figyelve a számokra is. Ráadásul az írónő 2004-ben lezárta a könyvet. Ha belegondolunk, hogy azóta hány embernek kellett meghalnia, hogy némileg enyhítse a Fenevad feneketlen éhségét, akkor minden jóérzésű ember elborzad?!
Oriana Fallaci - Az utolsó interjú (részlet)
Függöny. Irány a büfé. Vagy a ruhatár a kabátért, mert a dohányzásra kijelölt hely odakint van.
HARMADIK FELVONÁS
A 2001. szeptember 11-i események -mintegy- szimbolikussá emelték a terrorizmus fogalmát, függetlenül attól ki és mit gondol arról, s milyen információkkal rendelkezik az események hátteréről. A 2004. márciusának 11. napján történt madridi merényletsorozat pedig újra emlékeztette a világot, s benne Európát arra, hogy most már senki sincs biztonságban.
Sajnálatos módon az USA által támogatott Izraeli agresszió sem tett jót az ügynek, hiszen a napi szinten meggyilkolt palesztin civilek -közöttük sok gyermek- kiontott vére azóta is folyamatosan igazságot követel. A dzsihad első körben nem a gyilkolást, a vérbosszút tartotta a legfontosabbnak. Sajnos mára már ezzel vagyunk kénytelenek azonosítani. Minden a szélsőség irányába mozdult el.
Szerte a földgolyón léteznek kisebb vagy nagyobb iszlám terrorista sejtek, alvó ügynökök, akikkel -lehet- naponta mi is találkozunk, s kedélyesen váltunk velük pár szót - ám, ha megérkezik számukra a parancs, akkor vérengző, vallásosan fanatikus idióta gyilkológépekké válnak. Hányan lehetnek? 35 ezren, vagy ötszázezren? Egymillióan? Senki sem tudja. Csak a napi hírek mutatnak rá, fedik fel létezésüket. Az iszlám háttérszervezetein és fedőcégein keresztül pedig dollármilliók folynak be az al-Kaida rendszerébe, így támogatva tovább a terrorista csoportok működését. Szóval a helyzet nem egyszerű és egyértelmű, mert bizonyos szögből tekintve valakinek mindig igaza van. Igen, még a muszlimoknak is.
Rövid sötét, kis zenével.
BEVEZETÉS A LEVEZETÉSBE
Az információ-morzsák összecsipegetése közben, -többek közt- két érdekes cikket találtam. Az elsőben Szaddám Husszein periratait elemezte egy amerikai de nem nem kormánypárti újságíró. Nem kívánom részletezni, aki akarja, kutasson utána, de a lényeg az volt, hogy az így vagy úgy, de választott iraki elnök pere teljes mértékben jogellenes volt, s felrúgott minden ezzel kapcsolatos nemzetközi jogi formulát. A teljes ügyet a háttérből az USA pénzelte és irányította, s bár volt némi nemzetközi tiltakozás az eljárás totálisan jogtalan módja miatt, ezzel sem akkor, sem később nem foglalkoztak komolyabban. A régi, szovjet koncepciós pereket felidéző tárgyalás alatt az egykori iraki elnök emelt fővel viselte megpróbáltatásait, bár néha tapasztalható volt, hogy nyugtatás képpen bedrogozták. Pontosan tudta, hogy ennek az egész ügynek már rég, előre elkészült a vádirata is - épp úgy, mint a mára „kultfilmmé” emelkedett A tanú című alkotásban látható. Mi tehát a kérdés akkor, amikor az iszlám terroristák kíméletlenül megölnek minden amerikai vagy hozzájuk bármilyen módon köthető személyt?! Az Irgalmas-és-Dühös-Isten bosszúja, haragja megfékezhetetlen.
A másik cikk Oszama bin Laden lemészárlásáról szólt. Ha félretesszük azt a gondolatot, hogy ez mennyire volt hiteles, avagy újrarendezett, s igyekszünk ismét csak a lényegre fókuszálni, akkor néhány furcsa kérdés bizonyára itt is felmerül a megfelelő szürkeállományú fejekben. Mit tudhatott bin Laden, ami miatt nem állították bíróság elé, hanem egyszerűen eltüntették?! Bizonyára sok mocskos infója volt Amerikáról, az azt működtető befektetőkről, akik a fegyver, drog és olajbiznisz érdekében bárkit, bármikor képesek voltak fel- avagy beáldozni. Másrészt egy halott terrorista főnökkel nem lehet a közvéleményt riogatni, s propaganda célokra sem felhasználható egy elnök újraválasztási kampányában.
Ma már egyre több hír szól arról, hogy Bin Laden, -aki többek közt súlyos vesebetegségben szenvedett- még 2002-ben halt természetes halált, s ez az információ azonnal az amerikai titkosszolgálatok birtokába került. Mára az a nyilatkozata is felbukkant, melyben Osama bin Laden elmondta, hogy -bár örül neki, de- semmi köze a 9/11-es eseményekhez, mert -szerinte- az Amerika belső ügye volt. Ő csak tudta.
Tus és egy villanásnyi sötét.
EPILÓGUS
E kimeríthetetlen téma főcsapása -ha akarom, ha nem- végül az új világrend kialakításáért vívott háború csatateréhez vezet. Az egyik oldalon keresztények és csatlósaik. A véd-állásokban csak kevesen figyelnek. A többség bambán és ostoba kábultsággal nézi, amint sorai közé bemasírozik az ellenség, besétál otthonaikba, befekszik ágyaikba. A többiről nem is beszélve. De bizonyos, hogy őket nem ugyanazok ösztökélik cselekvésre, akik a másik oldalt tétlenségre utasítják? A történelem viharaiban mindig volt egy nevető harmadik.
Még a legelszántabb emberjogi aktivisták között is sokan kezdenek kiábrándulni, mert világossá válik előttük, hogy a hiéna sosem lesz barátja a vadkannak. Hogyan is lehetne! A történet, -nevezhetjük nyugodtan háborúnak- több száz esztendővel ezelőtt kezdődött. A muszlimok erőszakos hódításai, kisebb-nagyobb szünetekkel tovább folytatódnak. Az elv, a cél ugyanaz maradt, csak a módszerek és a harctér változott. Az iszlám erő nem lebecsülendő. Ne vegyük félvárról. Bár tagjainak többsége agyatlan, primitív ösztönlény, de közvetlen irányítóik, -kik Szaladin herceg méltó szellemi utódai-, Amerika és Európa legjobb egyetemein tanultak, s megvan a magukhoz való eszük. Figyelem: Előre szólok, hogy ebből még lesz itt nemulass.
Függöny, zene, a még élő szereplők meghajolnak. A fogadtatás vegyes. De mivel benne volt a bérletben, így hát megnézték ezt is.
