Gyerekkoromban szerettem a könyveit. Vagyis lehet, hogy a Réber grafikákat szerettem, amihez némi szöveg társult. Már akkor is inkább vizuális típus voltam.
Öregedő mukiként azért már másképp „olvasom” sorait. Monológjai viszonylagosan faék egyszerűek, s nem tudom eldönteni, hogy ez szándékos volt-e.
Az nyilvánvaló, ha nem az a férje, aki, akkor nagy valószínűséggel írásai asztalfiókban maradnak. A többi meg csak pletyka. Ugye, halottról igazat, vagy semmit!
Minden hatalomnak voltak és vannak kiszolgálói. Nincs is ezzel alapjában véve baj. Csak -állítólag- annak a korszaknak itt már vége. Mondták nekem. Így mondták: rendszerváltozás történt, ember! Most más világ jön! Hát a másvilág tényleg közeledik, de még mindig ugyanazok gyerekei és unokái uralkodnak itt, akik az elmúlt csaknem ötven vagy száz évben. Ugyanaz a pökhendiség és a hatalommal történő visszaélés mámora érződik. Egyébként meg a Móra könyvkiadó tulaja is egy Janikovszky, aki Janikovszky könyveket ad ki. Végülis... kiadó. Persze, mondhatják, hogy ez egy másik történet, pedig nem az. Ez még mindig ugyanaz a Magyarország és még mindig ugyanaz az eszmeiség. A tömeghipnózis még mindig működik.
„Mosolyogni tessék! Persze nem szüntelenül, nem reggeltől estig, de bujkáljon bennünk a mosoly - minden eshetőségre készen -, hogy bármikor felragyoghasson. Mert a mosoly meggyőződésem szerint mindig egy kis fényt hoz az életünkbe, meg a máséba is. Kicsike fényt, de sok kicsi, mint tudjuk, sokra megy.”
Elképzelem, ahogy a Janikovszky, -mármint a Béla- éppen a szart veri ki valakiből... és mosolyog. A Béla is megúszta, meg a haverjai is... ugyebár. Ahogy a mostani Bélák és mostani haverjaik is megússzák. Mert váltás van... valamilyen váltás...
