A közlekedésnek, ahogy az utcának, két oldala van. Az egyik az elméleti, a másik a gyakorlati. Természetesen egyik sincs meg a másik nélkül, s ha harmóniába kerülnek -ami csupán egy álom- akkor tökéletesen működik is.

 

Jelen írásban szűkíteni fogok, vagyis inkább fókuszálni, s kiváló terep erre kicsiny országunk itt a Kárpát medence közepében.

Elméletben van ugye először maga az ember, a közlekedő, akinek az a vágya, hogy minél hamarabb és épségben(?) eljusson „A” pontból „B” illetve még több pontba. Mondom: elméletben. Aztán létezik egy általánosan elfogadott, s néha a helyi sajátosságokat is önmagába foglaló szabály, ami idehaza -szinte- ismeretlen, ez pedig a : KRESZ, mely mozaikszó a Közúti Rendelkezések Egységes Szabályozását jelenti, aminek első verzióját Magyarországon 1910-ben vezették be. Ez a szabálygyűjtemény elég kategorikusan kimondja, mit szabad, mit nem szabad, mi tiltott, mi a megengedett. Az első KRESZ még 25 km/óra maximális sebességet engedélyezett, s ahogy fejlődött a technika, úgy szabályozták újra és újra, hozzáigazítva az egyéb, nemzetek közötti megállapodásokhoz. A szabályok betartását segítő táblák is csak a harmincas években jelentek meg, Magyarországon pedig 1949-től váltak teljesen elfogadottá, majd 1968-tól a KRESZ részeivé. Fura, nem?

Azt tudta, hogy idehaza csupán 1941-től vált szabályszerűvé a jobb oldali közlekedés? Régi filmekben még látható, hogy a bal oldalon közlekednek a gépjárművek.

A KRESZ a mai napig egy képlékeny állapotú rendszer, hiszen körülötte vagy inkább vele együtt változik a technikai világ is. Tévesen ezt -a képlékeny, saját kedvére formálható állapotot- veszi alapul az ember, aki bekapcsolódva a közlekedésbe, időnként ámokfutásba kezd. Ugyanis a gyakorlati oldalon élő ember jelentős csoportja nagy ívben tesz a KRESZ-re, s az „erősebb kutya basz*k” elvet alkalmazva közlekedik. Legfőbb probléma ebben a morál hiánya, mely jog és szabálykövetésre intené a közlekedőt. A morális válság pedig egy negatív társadalmi tendencia, amit viszont csak sokkal tágabb értelmezésben lehetne megvitatni, melyre e felület adottságai nem alkalmasak. Tehát érdemes általánosságban elfogadni, hogy a közlekedő ember -mint csoport- legalább 60 százaléka morális válságban van, még ha ezt ő nem is érzékeli. Torzult világnézetében minden és mindenki ellenség, ezt a mindennapi kommunikációjában, cselekedeteiben - így a közlekedésben is alkalmazza.

Ezernyi példa van rá, kiragadni is nehéz, mégis megpróbálkozom vele. Ha sikerül különválasztani a mindennapi viselkedést a közlekedési magatartásról, akkor is világosan látszik a válság. Itthon egyre erősebb a tendencia a „dögöljönmegaszomszéddisznajais” meg a „kaparjkurtanekedisjut” és a mindenki le van sz*va típusú ember-ember közötti hozzáállás. A mindennapi élet forgatagában, a boltban, hivatalban, postán és az Interneten történő durva, agresszív, „kihanemén” és pökhendi kommunikáció is tökéletes példa erre. Ugyanez a negatív, morális szakadék a közlekedésben is megjelenik. A mobilzombis gyalogos, aki -kezében az istenített mobilját bámulva- úgy közlekedik, hogy bárhol, ahol épp kedve tarja, lelép az úttestre, fülében a tuctuccal, fején, arcán csukjával, fejében, szemében ürességgel. A tömegközlekedők jelentős százaléka is csak és kizárólag a saját akaratát igyekszik érvényesíteni. Sajnos a liberális nevelésnek nevezett maszlag csak ront a helyzeten, mert a fiatalok nagy hányada egy sokkal durvább és negatívabb viselkedési formát tud magáénak, ami alapvetően semmilyen normának sem felel meg. Homályként közlekedik sok kerékpáros is. Nyeregbe pattanva úgy kapcsolódnak be a közlekedés rendszerébe, hogy még a minimális KRESZ-t sem ismerik. Potenciális öngyilkosokká válnak, különösen a fiatalos tempóban kerékpáron vagy kismotoron ide-oda cikázók, akik szintén megosztják figyelmüket a fülükben hallgatott, zenének gúnyolt üzemzaj és körülöttük zajló világ között. Felelőtlenség? A morál hiánya? Az. S ha tragédia történik? Akkor a hozzátartozók nyíltan szidhatják a kamerába a többi közlekedőt! Mert nem ám az elkényeztetett, neveletlen fiacskája volt ám a hibás, aki a kétmillás motorján száguldozott össze-vissza. Á, nem! A buszok vezetői is sokszor fittyet hánynak a szabályra, nem érdekli őket, hogy mögöttük gyerekek, felnőttek utaznak, s hosszabb, rövidebb időre, de rábízzák életüket arra az emberre, aki az autóbusz vezetése közben újságot olvas, sms-ezik, vagy valami egészen mást csinál. Nemtörődömség? A morál hiánya? Úgy ám! A közlekedési társaságoknál az utas panaszát végül a szemétkosárral osztják meg, mivel kevés a sofőr, azok is alulfizetettek, tehát nem igazán akarnak megválni tőlük, s ezzel a kör bezárul. A kamionsofőrökkel hasonló a helyzet, csak ők az úton haladó többi közlekedő létezését tekintik a világ legnagyobb hibájának. S aztán itt van a többség, az autójukban világleigázást folytatók jelentős hányada. Legyen minél drágább, minél nagyobb az a benzinzabáló, az csupán kompenzáció a morál és a személyiség hiányára. A hamis rokikártyás parkolóktól kezdve az út közepén megállón -mert neki épp ott van dolga- keresztül a „lekú*lakazútrólba*dmeg” típusú sofőrökig. Széles a skála, de érdekes módon csak az nem veszi észre magát, akiről szó van. A „luxusbéemvés” köcsöggyerekek morális szintjében és világfelfogásában a 10 éves Opelben ülő, szabályosan közlekedő családfő egy senki, akit neki eltiporni szent kötelesség. Aztán ha véletlenül, egészen ritka esetben bíróság elé állítják, a pénze, összefonódásai felfelé kinyitják előtte a jog kiskapuit és büntetés nélkül távozik. Ezt látja a gyereke, ezt látják ismerősei és azok gyerekei, akik már ebben a szellemben fognak felnőni és közlekedni. Hová vezet ez? A teljes morális, erkölcsi és törvényi káoszba, ahol a Mammon uralta torz személyiségű humanoidok -talán- sikerrel elpusztítják önmagukat. Egy -ma már kultuszfilmnek számító- alkotásban hangzottak el Őze Lajos szájából az alábbi, máig érvényes és a mai magyarországi KRESZ-re is jellemző mondatok, melyek szó szerinti közléséért elnézést kérek:

„Mindenkinek igaza van! Még a szar is le van szarva!”