Petőfi Sándor: A tintásüveg
Vándorszínész korában Megyeri
(Van-e, ki e nevet nem ismeri?)
Körmölgeté, mint más, a színlapot.
Kapott
Ezért
Egyszer vagy öt forintnyi bért,
Amint mondom, vagy öt forintnyi bért.
Először is hát tintáért megyen,
Ha ismét írni kell, hogy majd legyen.
A tintásüveget pedig hová
Dugá?
Bele
Kabátja hátsó zsebibe,
Amint mondom, kabátja zsebibe.
S hogy pénzre tett szert, lett Megyeri víg,
S hazafelé menvén, ugrándozik.
Hiába inti őt Szentpéteri:
„Kari,
Vigyázz!
Kedved majd követendi gyász,
Amint mondom, majd követendi gyász.”
Ugy lett. A sok ugrándozás alatt
Kifolyt a tinta; foltja megmaradt.
Megyeri elbusúl – kedvét szegi
Neki
A folt,
Mivel csak egy kabátja volt,
Amint mondom, csak egy kabátja volt.
Mi több: kabátja épen sárga volt,
És így annál jobban látszott a folt.
„Eldobnám – szólt – de mással nem birok”;
Ez ok
Miatt
Hordá, míg széjjel nem szakadt,
Amint mondom, mig széjjel nem szakadt.
(1844. szeptember)
De ugyan ki is volt ez a bizonyos, jó Petőfink által megénekelt Megyeri, „Van-e, ki e nevet nem ismeri”?
Nem volt más, mint Stand Károly, művésznevén: Megyeri Károly színművész, író, műfordító, nyelvújító. Éppen 220 esztendeje, Tótmegyeren született 1799. januárjának 8. napján. Ha nem lett volna már ifjú korában a vérében a mókázás, a játék, akkor minden bizonnyal uradalmi alkalmazott marad. De hajtotta az a valami, amit csak az érez, akinek más vágya sincs, mint megmutatni magát a közönségnek, akinek a színpad nem kínpad, hanem maga a mennyország.
Megyeri vándorszínész lett, s keresztül-kasul komédiázta az akkori szép, nagy Magyarországot. Aztán a fővárosba került, ahol játszhatott és rendezhetett az ország első kőszínházában a Várszínházban. Főszerepeket játszott a Pesti Magyar Színházban, Ő alakította először a Bánk bán ősbemutatóján Biberach szerepét. Később a Nemzeti Színház tagja lett, ahol a könnyed vígjátékoktól a komoly, intellektuális drámákig megmutathatta tehetségét.
Csupán 43 éves volt, mikor átlépett az árnyak birodalmába, földi maradványai pedig elvesztek, amikor a Váci úti temetőt felszámolták.
Az utókor nagy mókamesterként, a „Nemzeti” első komikusaként emlékezik rá. Aki a mostani Nemzeti Színházban jár, keresse meg eldugott mellszobrát, s cinkosan kacsintson feléje.
