Ugyan, hogy veszi az ki magát, hogy egy közönséges, tanulatlan parasztlány képes meghallani és követni Isten szavát, míg a kövér és felfuvalkodott papság és a hozzájuk tartozó uralkodó osztály tagjai pedig nem?! A gőg és féltékenység, a félelem és harácsolás jellemezte katolikus egyház -mely mára sem változott sokat- nem értette, s mindezt nem tűrhette. Mit tehetett hát? Elpusztította. Majd néhány száz év elteltével pofátlanul felmagasztalta.

 

Jeanne d’Arc a Francia Domrémy nevű falucskában született (valószínűleg) 1412. január 6-án, Jacques d'Arc és Isabelle Rommée negyedik gyermekeként. Földművelő család volt az övék, nem szegények, de nem is gazdagok, a papa a falu egyik elöljárójaként is tevékenykedett. A kislány élete pontosan úgy alakult volna, mint kortársaié - 13-14 évesen hozzáadják egy parasztlegényhez, aztán potyogtatja a gyerekeket, s ha házukat elkerüli az épp akkor dúló százéves háború, akkor kb. 40 évesen, „boldog öregségben” eltemetik. De nem így történt. Elmondása szerint 12 évesen Szent Mihály és Szent Katalin szólt hozzá. Közölték vele, hogy az Isten üzenetét hozták, ami úgy szólt, hogy álljon a francia seregek élére, űzze ki az angolokat Franciaországból és vigye a Dauphint Reimsbe, hogy ott VII.Károlyként megkoronázhassák. Ha lett volna elvonó, vagy tébolyda, akkor biztosan odazárták volna a kislányt, de így csak kinevették. Néhány évnek el kellett telnie, hogy kezdjék komolyan venni.

1429. április 29-én érkezett meg Orléans ostromához, ahol már hónapok óta a férfiakból álló hadvezetés szerencsétlenkedett. Elfogadták, de nem értették a felsőbb helyről érkezett utasítást, miszerint a lányt be kell venniük a haditanácsba. Jeanne kihasználva a francia és az angol bénázást - május 7-én hófehér páncélban a sereg élére állt és megindította a döntő rohamot. Az ostrom hevében nyakon találta és ledöntötte lováról a lányt egy nyílvessző, de amaz nem ejtette ki kezéből a zászlót. Visszahuppant lova nyergébe és győzelemre vezette a franciákat.
Innentől kezdve a katonák szentként tisztelték, s követték bárhova. Ahogy az Úr parancsolta a Dauphint Reimsbe kísérte, s ott állhatott mellette a koronázásakor.

Akár happy end is lehetett volna, de nem az lett. A háborúnak még korántsem volt vége, bár Jeanne vezetésével számos győzelmet arattak. A tél beköszöntével a harcok megtorpantak. A lány unatkozott, ezért egy kisebb csapatot szervezett, hogy 1430. májusának végén elfoglaljanak egy burgundiai erődítményt, (Compiégne) mely az angolokat szolgálta. Itt fogták el és dutyiba zárták. Arra számított, hogy majd királya a segítségére siet és kiváltja, de amaz le se... szóval nem érdekelte. Így Jeanne d’Arc-ot 10 ezer frankért eladták az angoloknak, akik az inkvizíció elé állították.

„- Ha egyszer a hangjaid azt mondták, hogy Isten megszabadítja Franciaországot, minek kellenek még katonák?
-- A katonák harcolnak, de Isten adja a győzelmet.
- Azt tartod-e, hogy a kegyelem állapotában vagy?
-- Ha abban vagyok, bárcsak megmaradnék benne! Ha nem, bárcsak Isten visszavezérelne kegyelmébe!”

Pierre Cauchon püspök vezette bíróság -természetesen- boszorkánynak nyilvánította. Mielőtt 1431. május 30-án máglyán elégették volna, még a börtönben többször is megerőszakolták, s mindez az egyházi vezetők tudtával (vagy tán közreműködésével) történt.

Szerencsére Jeanne édesanyja, Isabelle Romée és egy tisztességes inkvizítor tiszt, Jean Brehal kérvényére III. Kallixtusz pápa új tárgyalás lefolytatását rendelte el. Ebben a munkában már sokkal több objektív nézőpontú szakértő vett részt, s így 1456. július 7-én Jeanne-t ártatlannak, míg a korábbi tárgyalás vezetőjét, -Pierre Cauchon püspököt- pedig eretnekké nyilvánították.

Az 1800-as évek Franciaországa saját nemzeti identitását keresve újra felfedezte magának Jeanne d’Arc-ot. Nemzeti szimbólummá emelte. Erre a katolikusok is „ráharaptak”, s megindították az egyházi rehabilitálását is. Előbb boldoggá, majd szentté avatták, mely utóbbi 1920. május 16-án következett be.

Szent Johannát, akár akarta, akár nem - a feminista mozgalom is magáénak tekinti. Így is értelmezhető. Nekem inkább egy forradalmárnak tűnik, aki arra kívánt rámutatni: a társadalom bármely rétegéből kikerülhet olyan személy, aki képes jelentős dolgokat véghezvinni. Különösen örvendetes ez, ha ez a valaki származási, vallási, vagy nemi okok miatt - egy elnyomott réteg tagja. A másik különös dolog történetével kapcsolatban pedig az, hogy ugyanaz az egyház, amelyik boszorkánynak, eretneknek nyilvánította és elégette - ma szentként ünnepli. Mindenki gondoljon ezzel kapcsolatban azt, amit akar. Én is megteszem.