Kevés olyan XX. századi Amerikai író van, aki annyira szarkasztikus humorral látta a valóságos Amerikát, mint az a szerző, aki ma ünnepelné 96. születésnapját, ha még élne, ha nem botlik el, ha fejét nem üti meg olyan nagyon súlyosan.
Kurt Vonnegut most láncdohányos ingerültséggel küldene el mindenkit a pokolba, főleg minket, magyarokat.
Mindettől függetlenül kevés olyan író van, akinek szinte teljes magyarul megjelent életművét a polcomon tudhatom. Imádom a különleges dramaturgiáit, a sokszor látszólag sehová nem jutó mellékszálakat, amik végül összefutnak, de tényleg nem vezetnek sehová.
Műveinek olvasása közben csak kapkodom a fejem, annyi remek ötlet, sziporkázó, humoros fordulat, a furcsábbnál is furcsa különc kerül elém.
Első olvasási élményem tőle - jól indult. A Macskabölcső című utópisztikus regény „befalása” csak mohóbbá tett. Szinte vadásztam műveire, s ha sikerült egyet megkaparintanom, azt néhány óra alatt „feldolgoztam”.
Stílusát pontosan nem tudnám meghatározni, mert egyszerre humoros és kíméletlenül kritikus. Néha a legnagyobb sületlenségek mögé rejti az élet nagy, humanista igazságait - lásd bokononizmus.
Mivel életútja tele volt éles kanyarokkal, szakadékokkal, így ábrázolásmódja is ehhez igazodik. Azt persze magam is észrevettem, hogy idősebb korára sokkal mogorvább lett, az a különleges fajta vonneguti humor egyre ritkábban csillant fel.
E remek író nyolc pontban foglalta össze egy (autodidakta) író feladatát:
„1. Vadidegenek idejét ne pazaroljuk.
2. Az olvasó legalább egy olyan szereplőt igényel, akiért szurkolhat.
3.Minden szereplőnek akarnia kell valamit, még ha az a valami csupán egy pohár víz is.
4. Minden mondatnak az a dolga, hogy vagy a figura megértését, vagy a cselekmény kibontakozását segítse elő.
5. A történet végéhez minél közelebb kell tenni az elejét.
6. Legyünk szadisták. Bármennyire kedvesek és ártatlanok a főszereplők, mérjük rájuk a lehető legtöbb és legszörnyűbb csapást. Hadd lássa az olvasó, hogy figuráink miféle matériából készültek.
7. Csak egy személynek tetsszen amit írunk. Ha sarkig kitárjuk az ablakot és az egész kerek világot magunkhoz akarjuk ölelni, a regényünk csúnya tüdőgyulladást kap.
8. Minél előbb mindenbe avassuk be az olvasót. Fenébe az izgalmakkal. Az olvasónak olyan tökéletesen tisztában kell lennie, hogy mi miért és hol történik, hogy ha netán az egerek megrágják az utolsó lapokat, maga is befejezhesse a könyvet.”
A képzeletről pedig ekképp ír:
„A képzelet nem velünk született adottság. A tanárainknak, a szüleinknek kell kifejleszteniük bennünk.
Egykoron nagyon fontos volt a képzelet, mert ez jelentette a szórakozás első számú forrását.
Azok, akikbe beépítettek képzeletáramköröket, ránéznek egy emberi arcra, és történeteket látnak benne; mindenki más számára egy arc az csak egy arc.”
Regényei és novellái telis-tele vannak humanista (néha kicsit szocialista) filozófiával, melyeket ügyesen spékel meg humorral, így sokkal könnyebben megemésztődnek a történettel együtt.
Máskor pedig a legkíméletlenebb módon fogalmazza meg a lényeget, s égetnek a szavak igazságai:
„A legnagyobb igazság, amivel szembe kell néznünk - s ami valószínűleg megfoszt életem hátralévő részében a jókedvre való hajlamtól - az, hogy szerintem az emberek le se szarják, hogy fennmarad-e ez a bolygó, vagy sem. Nekem úgy tűnik, mintha mindenki úgy élne, mint a Névtelen Alkoholisták: egyik napról a másikra. És mintha mindenkinek elég lenne még néhány nap. Nagyon kevés olyan embert ismerek, aki az unokái világáról álmodozik.”
Véleményem szerint a legjobban sikerült regénye, melyet Ő saját 50. születésnapi ajándékaként az utolsónak szánt - de még utána nyolc regényt írt - a Bajnokok reggelije című posztmodern írásmű. Aki kedvet kapott egy kis online Kurt Vonnegut olvasásra, itt kielégítheti vágyát.
Láttam a belőle készült filmet is, melyből kiderült számomra, hogy a Bruce Willis egy nagyon jó színész, míg a partnere Nick Nolte pedig egyszerűen kiváló, de ez Tőle már elvárható.
