2006-ban ezen a napon (aug.23.) szökött meg Natascha Kampusch -elrablója- Wolfgang Priklopil házából.
Ezzel kapcsolatban két gondolat tört elő a ködből. Tavaly előtt Szőke Laura és Unger János főszereplésével bemutattuk A lepkegyűjtő című drámát. A regény szövegkönyvvé adaptálása közben eszembe jutott, hogy a mű születésekor még nem volt ismert a Stockholm-szindróma nevű pszichológiai állapot leírása, s milyen jó lenne, ezzel a gondolattal kiegészíteni a 21. századi előadást. Végül az ötletet elvetettem, mert nélküle vált kerek egésszé.
De mi is ez a Stockholm-szindróma?
Eredetileg egy 1973 nyarán, szintén épp augusztus 23-án, Stockholmban végrehajtott bankrabláshoz kötik születését. Két fegyveres -Jan-Erik Olsson és börtönből kiszabadított társa Clark Olofsson- hat napon át túszként tartották fogva az alkalmazottakat. Ugyan a pénz megszerzése meghiúsul, de érdekes kapcsolat alakul ki a túszok és a túszejtők között. Megkedvelik egymást. Állítólag egyikük feleségül is ment Jan-Erikhez, de erre nincs hiteltérdemlő bizonyíték.
Néhány évvel később Franck Ochberg amerikai pszichiáter fogalmazta meg ezt az érdekes lelki kapcsolatot rabló és elrablott között. Azonban felhívja a figyelmet arra: igazi Stockholm-szindróma csak hosszú, évekig tartó emberrablás esetén alakul ki. Ahogy azt Natascha Kampuschnál is látható, hiszen a mai napig lelkileg kötődik elrablójához, visszajár abba a házba, mely a börtöne volt.
A neves pszichiáter igyekszik a folyamat teljes egészére rávilágítani. Úgy ítéli meg, hogy valójában egy túlélési ösztön kapcsol be az elrablottban, s önkéntelenül igyekszik minimalizálni veszélyérzetét, s elnyerni elrablójának bizalmát. Ezáltal manipulatív módon befolyásolja, s távlati célként a kiszabadulását is előkészítheti. De kívülről vizsgálva sosem kaphatunk teljes spektrumú képet, mert az efféle különös erkölcsi és lelki kapcsolat folyamatait számtalan apró momentum teszi egyedivé.
